"Az európai egység a legjobb gondolat, ami valaha is született" - jelentette ki Van der Bellen. Úgy vélte, hogy a koronavírus-járvány okozta válság idején nem tapasztalható a szükséges egység a közösségen belül, éppen ezért óvott attól a "megbocsáthatatlan hibától", hogy bekövetkezzék a szétesés. Ausztria csatlakozását "sikertörténetként" jellemezte", amely - mint fogalmazott - "bizonyíthatóan nagyon sok pozitívumot" eredményezett.
Az államfő ugyanakkor a II. világháborút követő időszak egyik legnagyobb kihívásának nevezte a koronavírus-járványt. Hangsúlyozta, hogy az ilyen kihívásokat nem lehet a nemzetállamok határain belül leküzdeni.
Az államfő szerint már a válság kezdetén hiányzott olykor az "európai szellemiség". Az újrakezdés szerinte olyan kihívásokat jelent, amelyek megoldásához új utakat kell keresni - szögezte le. Példaként említette az államfő a munkanélküliséget, a fenyegető szociális válságot, de kérdés az is szerinte, hogyan alakítsák a globalizációt. "Nem utolsósorban gondolni kell arra is, hogyan akadályozhatjuk meg a klímaválságot, amely ellen nem lesz oltóanyag" - tette hozzá.
Felhívta a figyelmet arra, hogy ezekre a kérdésekre közösen kell választ találni, és legfőképp európai válaszokat - szögezte le. Ausztriában 1994. június 12-én tartottak népszavazást az ország uniós csatlakozásáról. A szavazáson 82,3 százalékos részvételi arány mellett a túlnyomó többség, 66,6 százalék szavazott igennel. A parlament végül november 11-én szavazta meg a csatlakozást. Ausztria 1995. január 1-jén lépett be az Európai Unióba.
Brit kormány: Már lehet gondolkodni a következő védekezési szakaszról
A brit kormány szerint már el lehet kezdeni a gondolkodást az új koronavírus okozta járvány elleni védekezés következő szakaszáról, de továbbra is nagyfokú óvatosságra van szükség, mivel a vírus még nem tekinthető legyőzöttnek.
Dominic Raab külügyminiszter, aki a szokásos napi kormányzati sajtótájékoztatót tartotta csütörtök este a Downing Streeten, elmondta: az előző 24 órában 539-en haltak meg a járványban, így a nagy-britanniai halálos áldozatok száma 30 615.
A legutóbbi napi halálozási szám 110-zel kevesebb az egy nappal korábbinál.
Jenny Harries angliai tisztifőorvos-helyettes a csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta: a napi halálozások számának hétnapos mozgó átlagát követő görbe - amely kisimítja a napi ingadozásokat - március vége óta nem mért alacsony szintre süllyedt.
Dominic Raab tájékoztatása szerint a modellszámítások alapján az "R" fertőződési ráta országosan jelenleg 0,5-0,9 között van.
Ez azt jelenti, hogy minden egyes koronavírus-fertőzött átlagosan egynél kevesebb embernek adja át a fertőzést, vagyis a járvány nagy-britanniai terjedése lassul.
Raab kijelentette: a brit lakosság "monumentális erőfeszítéseinek" köszönhetően a nagy-britanniai koronavírus-járvány túljutott a tetőzésen, anélkül, hogy maga alá gyűrte volna az állami egészségügyi szolgálatot (NHS).
A külügyminiszter hangsúlyozta ugyanakkor: a vírus "változatlanul fertőző és halálos", még nem sikerült legyőzni, ezért továbbra is érvényesek a járvány terjedésének megfékezését célzó, március 23-án életbe léptetett korlátozó intézkedések.
Kijelentette mindazonáltal, hogy az eddigi eredmények alapján el lehet kezdeni a gondolkodást a járvány kezelésének második szakaszáról. Megerősítette, hogy ennek jegyében Boris Johnson miniszterelnök vasárnap este televíziós beszédben ismerteti a további intézkedési terveket.
Johnson előző nap, a londoni alsóházban maga is megerősítette, hogy vasárnap részletesen felvázolja az országgal a Covid-19 járvány miatt életbe léptetett korlátozások enyhítésének menetrendjét.
Hozzátette: reményei szerint bizonyos intézkedéseket már hétfőn meg lehet hozni.
E kijelentése alapján a csütörtöki brit sajtót elöntötték a találgatások arról, hogy a kormány a jövő héttől a korlátozások jelentős könnyítését rendelheti el. Több lapban szerepel az az értesülés, hogy hétfőtől már nem lesz érvényben az otthonmaradási előírás, és a nem egy háztartásban élő családtagok is találkozhatnak.
Raab azonban a csütörtök esti sajtótájékoztatón igyekezett hűteni a várakozásokat, hangsúlyozva: a kormány eddig nem kapott olyan jelzést tudományos tanácsadóitól, amely ilyen jellegű intézkedéseket alátámasztana. Hozzátette: továbbra is nagyon óvatosan kell eljárni, mert ha a vírus ismét elszabadul és a fertőződési ráta "R" mutatója 1 fölé emelkedik, akkor újból exponenciális ív mentén kezdhet gyorsulni a járvány terjedése.
A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy Nagy-Britanniában csütörtökig 1 534 533 koronavírus-szűrést hajtottak végre és 206 715 lelet volt pozitív.
Az elmúlt egy napban 5614 új fertőzést mutattak ki, 497-tel kevesebbet, mint egy nappal korábban.
MTI