„Nincs szükségünk unióra!” – ez szólt több ezer torokból a szerb nacionalisták belgrádi tüntetésén. A tiltakozók az ország európai uniós csatlakozása ellen és kormányuk lemondásáért demonstráltak. A résztvevők hazaárulásnak tartják, hogy a kabinet Brüsszel nyomására megegyezett Koszovóval a kétoldalú kapcsolatok javításáról.
– Az országunk déli része lényegében megszállás alatt van. Ha nem teszünk ez ellen valamit, akkor ez a nemzetközi bűntény büntetlen marad – mondta egy belgrádi tüntető.
A lakosság jelentős része a szerb nemzet bölcsőjének tekinti a 2008-ban nyugati segítséggel függetlenné vált területet, amelyben az albán többség mellett mintegy 50 ezres szerb kisebbség él. A Koszovóval fennálló viszony javítása volt az utolsó feltétele annak, hogy Szerbia megkezdhesse az uniós csatlakozásról szóló tárgyalásokat.
– Európa partnerként kezeli Szerbiát, és sosem leszünk fáradt, magányos, elszigetelt állam és társadalom, amely keresztre van feszítve Észak, Dél, Kelet és Nyugat között – jelentette ki Aleksandar Vucic szerb kormányfőhelyettes.
Brüsszel pénteken döntött arról, hogy a balkáni állam januárban megkezdheti az egyeztetéseket az EU-ba való belépésről. A kormányfő szerint a csatlakozásra öt éven belül sor kerülhet.