Az atlantai Emory Egyetemi Kórház épületébe szállítják a Libériában ebolavírussal megfertőzött amerikai misszionáriust. A Nyugat-Afrikában tomboló járvány eddig 729 áldozatot szedett, emellett további 1323 beteget tartanak számon. A Sierra Leone-i kormány új kezelési központot hozott létre a főváros közelében. A hadsereg pedig a karanténok létesítésével és fenntartásával segíti a munkát.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) közben 100 millió dolláros akciótervet dolgozott ki a betegség elleni küzdelemhez. Utazási korlátozásokat és határzár elrendelését azonban egyelőre nem javasolják, mert szerintük alacsony az esély arra, hogy egy fertőzött átadja a betegséget másoknak utazás közben.
A betegség egyelőre nem jelent meg Afrikán kívül, az Országos Epidemiológiai Központ azonban felkészült a vírus kimutatására. A betegeket pedig a Szent László-kórház speciális osztályán tudnák ellátni. Az Országos Epidemiológiai Központ Nemzeti Biztonsági Laboratóriumának vezetője a közelmúltban a helyszínen tájékozódott a helyzetről. „A jelenlegi kockázatértékelések alapján annak nagyon kicsi még az esélye, hogy ha valaki Guineába vagy Sierra Leonéba is utazik, ott elkapja az ebolát. Ha mégis odautazik valaki, nagyon fontos, hogy az általános higiéniai szabályokat betartsa. El kell kerülni a beteg emberrel való érintkezést, nem csak az ebolással, bármilyen beteg emberrel, hisz még nem biztos, hogy tudjuk akkor, hogy ő ebolás. Hogyha ezeket a szabályokat betartják, akkor gyakorlatilag nulla az esélye, hogy elkapják az ebolavírust” – fogalmazott Kis Zoltán, a Nemzeti Biztonsági Laboratórium vezetője.
A járvány már Afrika legnépesebb államában, Nigériában is megjelent. Egy Libériából érkező amerikai férfi összeesett a lagosi reptéren, néhány nap múlva pedig meghalt. Az áldozat 59 ismerősét azóta megfigyelés alatt tartják. Magyarok nincsenek közöttük – mondta a Hír TV-nek az abujai nagykövetség ügyvivője. „Természetesen a WHO jelen van Nigériában is, és úgy tudom, hogy a lagosi eset után külön küldtek még oda szakértőt, megerősítették a jelenlétüket és együttműködnek a nigériai egészségügyi hatóságokkal. Az ügyet komolyan veszi maga a nigériai kormány és a WHO is” – szögezte le Misi Gyula ideiglenes ügyvivő.
Misi Gyula szerint a Nigériába utazókra továbbra is nagyobb veszélyt jelent az ország közbiztonsági helyzete. A külügyminisztérium azt javasolja, hogy magyar állampolgárok csak feltétlenül halaszthatatlan esetben vállalják az érintett országokba való utazást.