Rakétatámadást mért Mariupolra az ukrán hadsereg. Az oroszok által egy véres ostrom során elfoglalt városban alig maradt ép ház, a kijevi csapatok pontos célpontja ismeretlen.
Eközben Vuledárnál tovább támadnak a Föderáció csapatai, az oroszok azonban nem tudnak áttörést elérni. A brit védelmi minisztérium tájékoztatása szerint a súlyos veszteségek ellenére is újabb támadást indíthatnak a térségben. London katonai hírszerzése közölte, a keleti orosz hadsereg vezetőjén egyre nagyobb a nyomás, hogy bevegyék a várost. A britek szerint azonban Muradov tábornoknak vélhetően nem áll rendelkezésére olyan ütőerő, amivel lezárhatná az ostromot. A keleti fronton Moszkva csapatai az elmúlt hetekben megrekedtek, sajtóhírek szerint Putyin elnök már az offenzíva átmeneti szüneteltetésén gondolkozik. Márciusig védelmi pozíciókat vehet fel az orosz hadsereg.
Az ukránok védelme ugyanis továbbra is stabilan kitart, a nyugatról kapott fegyvereknek és az erős védelmi állásoknak köszönhetően. A kis csapatokban előrenyomuló oroszokat pedig az ukrán drónok egymás után buktatják le, a repülő eszközökről pedig gyakran gránátokat dobnak a Föderáció harcosaira.