2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Külföld

Nem született megállapodás a Trump–Kim találkozón

Megállapodás nélkül ért véget az amerikai–észak-koreai csúcstalálkozó Vietnamban. A csütörtökre tervezett munkaebédet és a szerződések ünnepélyes aláírását nem sokkal a tervezett időpont előtt, váratlanul lemondták és a delegációk elhagyták a megbeszélés helyszínét. Donald Trump ezután sajtótájékoztatóján közölte: bár kapcsolata Kim Dzsong Unnal nagyon szoros, a nukleáris leszerelésről vallott nézeteik nem egyeznek. Hozzátette: az egyeztetések folytatódnak.

  • Nem született megállapodás a Trump–Kim találkozón

Nem sikerült megállapodnia Kim Dzsong Unnal Észak-Korea atommentesítéséről a vietnami Haoiban tartott amerikai–észak-koreai csúcstalálkozón – erősítette meg sajtótájékoztatóján Donald Trump.

„Nagyon eredményes volt az idő, amit Kim elnökkel töltöttünk, úgy gondoljuk, én is úgy gondoltam, és Pompeo külügyminiszter úr is úgy érezte, hogy nem megfelelő az idő arra, hogy bármit is aláírjunk. A kapcsolatunk nagyon erős, de ez alkalommal úgy döntöttünk, hogy nem megyünk bele a részletekbe, és inlább meglátjuk, mi lesz a jövőben. Mindazonáltal egy nagyon érdekes és eredményes 2 nap volt, időnként azonban van olyan, hogy ki kell vonulni, és ez is ilyen volt” – mondta Trump.

Az eredményesség a szankciók kérdésén bukott el. Annak ellenére, hogy Kim már az első napon kijelentette, hogy kész lemondani atomfegyvereiről, Washington szerint túl sokat kért cserébe.

„Alapvetően azt akarták, hogy oldjuk fel a szankciókat, az összeset, és mi ezt nem tudtuk megadni. Készek voltak egy nagy terület denuklearizálására, a mi szándékaink szerint, mi azonban nem adhattuk fel az összes szankciónkat ezért. Úgyhogy tovább dolgozunk, és meglátjuk, mi lesz majd, de ezen a ponton sajnos ki kellett vonuljunk” – tette hozzá az amerikai elnök.

Trump azt is elmondta: a jongbjoni atomerőmű mellett több másik nukleáris létesítmény bezárását is kérték Kimtől. Az amerikai elnök elmondása szerint az észak-koreai delegációt meglepte, hogy az amerikaiaknak tudomásuk van ezekről az objektumokról. Trump továbbá nem zárta ki egy további találkozó lehetőségét sem.

A munkaebéd is elmaradt

Donald Trump és Kim Dzsong Un a tervezettnél jóval korábban elhagyta a tárgyalások színhelyéül szolgáló szállodát a vietnami fővárosban. Eredetileg egy közös aláírási ceremóniát is terveztek a munkaebéd után, de erre nem került sor.

Nem egyezik az elképzelés

Kis-Benedek József nemzetbiztonsági szakértő szerint Kim Dzsong Un észak-koreai vezető és Donald Trump amerikai elnök nem ugyanúgy képzeli el az észak-koreai atommentesítést.

A szakértő csütörtökön az M1 aktuális csatornán azt mondta, Kim Dzsong Un úgy szeretné véghezvinni a folyamatot, hogy a már meglévő eszközöket és kísérleti területeket megtartja, csak új fejlesztéseket, kísérleteket nem végeznek.

Ezzel szemben Donald Trump azt akarja, hogy semmisítsenek meg mindent, szereljenek le teljesen – tette hozzá.

Közölte, Észak-Koreának olyan sok eszköze van, hogy többszörösen meg tudná semmisíteni a világot. Ez sok kérdést vet fel, ezért nem szabad siettetni a megegyezést – vélekedett.

(Kezdőkép: Reuters)

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!