A Horvátország középső részén lévő Sziszek külvárosában már több házat, kertet elöntött a medréből kilépett Kupa folyó. „Gátat építünk homokzsákokból, mert a Kupa szintje óránként 2 centiméterrel emelkedik. Várjuk az árhullámot, ami most Letovanicnál van, ide körülbelül tíz óra múlva érkezik, akkorra kész kell lennünk” – mondta egy helyi lakos.
Sziszek három folyó találkozásánál fekszik. A hatóságok szerint kritikus napok következnek, mert a Kupán és a Száván egyszerre érkezik az árhullám. A Kupa felsőbb részén, Karlovacban rendkívüli állapotot hirdettek. Eddig több száz embert telepítettek ki.
Szlovéniában több mint ezer épületet árasztott el a víz, ketten meghaltak. A Muravidéken több helyen földcsuszamlás veszélyezteti az utakat, a folyó vízszintje a horvátországi és a szlovéniai szakaszán is rekordot döntött.
Románia délnyugati részén szintén halálos áldozatot követeltek az áradások és földcsuszamlások. Mehedinti megyében egy ember akkor veszítette életét, amikor egy földcsuszamlás elsodorta az autóját. Két ember eltűnt. A rendkívüli idő csaknem ezer lakóépületet rongált meg, és számos helyen tönkretette az infrastruktúrát. A mentést kétszáz tűzoltó és rendőr segíti.
Mehedinti megyében 100 millimétert meghaladó csapadék hullt egy nap alatt. A hatóságok a Bánságban, vagyis a Temes és Krassó-Szörény megyei folyókon hirdettek másodfokú árvízvédelmi készültséget.