2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Külföld

Lengyelországban március végéig foglalt az összes oltási időpont

Lefoglalták Lengyelországban március végéig az összes oltási időpontot; több mint hárommillió ember kaphatja meg addig a koronavírus elleni oltást, ennél több személyt azonban vakcinahiány miatt egyelőre nem regisztrálhatnak - közölte a lengyel kormányfői hivatal vezetője vasárnapi sajtóértekezletén.

  • Lengyelországban március végéig foglalt az összes oltási időpont

A miniszterelnöki hivatalt irányító Michal Dworczyk emlékeztetett, hogy hétfőn megkezdődik a hetven év felettiek oltása. Az Európai Bizottsággal aláírt szerződés értelmében Lengyelország az első negyedév végéig 3,1 millió ember beoltására elegendő vakcinát kap, és már több mint hárommillióan fel is iratkoztak az oltásra.

Az, hogy nem minden érdeklődő kaphat most időpontot, nem a lengyelországi regisztrációs rendszer hiányosságaiból ered, hanem a vakcinahiányból. Az uniós szerződésben rögzített szállítmányok nagysága nem elégíti ki a lengyelországi szükségleteket - magyarázta Dworczyk. Megerősítette, hogy logisztikailag Lengyelország felkészült arra, hogy március végéig több mint 11 millió ember beoltsanak.

A konkrét időpontra még nem regisztrált idősebbek előjegyezhetnek a későbbi oltásra, amelyre az újabb vakcinaszállítmányok esetén kapnak majd automatikusan időpontot.

Dworczyk felidézte: Lengyelországba a hét elején 176 ezer adag Pfizer-BioNTech vakcina érkezett a tervezett 360 ezer helyett. Hétfőn újabb több mint 300 ezer adag szállítása várható, a következő három szállítmány pedig ennél valamivel kevesebb lesz. A vakcinagyártók szerint a szállítmányokat március végéig pótolják, a kiesések miatt viszont meg kellett hosszabbítani az egészségügyi dolgozók oltását - szögezte le a politikus.

Vasárnapi hatósági közlemény szerint Lengyelországban december 27-e óta 701 164 embert oltottak be a Pfizer-BioNTech, illetve a Moderna cég gyártotta vakcinával.

A csaknem 38 millió lakosú Lengyelországban vasárnap 4683 új korovanírus-fertőzést regisztráltak, 1287-tel kevesebbet, mint előző vasárnap. Kifejezetten a Covid-19 miatt 22 ember, a Covid-19 és más betegségek együttes megléte miatt pedig 88 ember halt meg.

Lengyelországban e héten visszatértek a tantermekbe az iskolák alsó tagozatos tanulói, elsőtől harmadik osztályig. A többi korosztály továbbra is távoktatásban tanul. A boltok, a szállodák, az éttermek, a kulturális és sportintézmények működését érintő járványügyi korlátozásokat a kormány január végéig hosszabbította meg. A kormány a hét elejére ígért újabb járványügyi döntést. Nem hivatalos értesülések szerint leginkább a kereskedelmet érintő szigorítások bizonyos mértékű feloldása várható.

 

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!