Készült egy drónfelvétel, amelyen jól látható, hogy egy lembergi lakóépületnek a teljes felső szintje romokban hever a rakétatámadás után. Olyan része is van, amelyből az összes emelet eltűnt. Az első jelentések szerint ötven lakásban és ugyanennyi gépjárműben keletkezett kár. A mentés jelenleg is zajlik.
A romok között keressük a túlélőket. Vannak sebesültek és halottak is. Látják, ilyen ez a szép orosz világ! Szeretnék köszönetet mondani a mentőknek, az egészségügyi dolgozóknak és a lakosoknak a segítségért. Folytatjuk a munkát, hogy megmentsük akit lehet- mondta hajnalban a romok előtt állva a terület kormányzója.
A frontvonaltól több száz kilométerre fekvő Lemberg és térsége már az Ukrajna elleni 2022. február 24-i orosz különleges hadművelet kezdete óta a támadások célpontja volt. Legutóbb, június 19-én éjjel drónok támadtak célpontokat Lembergben. Az orosz hadsereg nem kommentálta a támadást.
Az elmúlt hónapokban több ukrajnai civil célpontot ért támadás. Legutóbb a múlt héten Kramatorszkban, ahol 13-an haltak meg amikor rakétacsapás ért egy éttermet.
Több ukrán nagyvárosban megszólaltak a légiriadót jelző szirénák csütörtök hajnalban. Fél 2-kor riasztást adtak ki a fővárosra, Kijevre, Zsitomirra, Csernyihivre, Vinnyicára, Cserkaszira, Kirovohradra, Szumira és Poltavára.
Az ukrán erők is csapást mértek, de egy olyan egykori lakóépületre, amelyben az orosz hadsereg lőszereit és rakétáit tárolták. Az épületegyüttes a donyecki Makijivkában található. A jelentések szerint a támadás utáni robbanások miatt több ember, köztük civilek is megsérültek a környéken.
Robbanás rázta meg az ukrán fővárost is. Egy kijevi bíróságon robbantotta fel magát egy férfi, aki ellen négy ukrán katona halálával kapcsolatban indult eljárás. Először túszejtéshez hívták ki a különleges erőket, azonban kiderült, hogy erről nincs szó. Amikor a különleges alakulat tagjai megpróbálták megközelíteni a férfit, az megtámadta őket.