2024. 10. 23. Szerda Gyöngyi napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális extra

Következik:

Napi aktuális extra 04:20

Külföld

Kétszáz kilós medvét gázoltak halálra Erdélyben

Medvét gázoltak halálra egy romániai autópályán. A balesetben személyi sérülés nem történt, de egy teherautó és egy személygépkocsi is megrongálódott. Bukarestből Hermann Endre tudósított.

  • Kétszáz kilós medvét gázoltak halálra Erdélyben

Hétfő hajnalban az A3-as, Észak-erdélyi autópálya Kolozsvárt elkerülő szakaszán történt a baleset. A nagyvad az autópálya aszfaltjára tévedt. Az első gázoló még féktávolságon belül vette észre a medvét, mégsem tudta elkerülni a gázolást. Az úttesten elterült nagyvadnak ezután egy személygépkocsi is nekiment. A két járműben jelentős kár keletkezett, a medve elpusztult. A két sofőrt megszondáztatták, egyikük sem fogyasztott alkoholt.

Romániában a túlszaporodott medveállomány miatt szinte mindennaposak a háziállatok elleni támadások valamint az országúti medvegázolások. Az autópályán történő medvegázolásra is több korábbi eset előzte meg. Négy éve az A1-es, dél-erdélyi autópályán gázoltak el egy medvét. Ekkor négy személy könnyebben megsérült, két gyermek pedig pánikrohamot kapott. Öt éve ugyancsak az A1-es sztrádán, Szeben környékén három medvét gázoltak el.

Az egyik legismertebb gázolásos eset Székelyföldön történt 2019 végén. Ekkor Parajd és Szováta között egy hatalmas méretű medvét ütöttek el. A nagyvad súlyosan megsérült, törött végtagokkal közel 20 órán át szenvedett, amire a hatóságok végre megkapták a kilövési engedélyt. Az eset hatalmas felháborodást váltott ki és végül Hargita megye prefektusa a pozíciójával fizetett érte.

A romániai törvények szerint vadgázolások esetén a kár a legtöbb esetben a sofőröket terheli. A közútkezelő csak akkor fizet, ha a baleset helyszínén nem volt állatok jelenlétére figyelmeztető tábla.

Romániában az utóbbi hét évben ötvenszeresére nőtt a medvék okozta károk száma és ötszázszorosára az értékük. A nagyvadat legtöbb esetben Székelyföld területén észlelték, de Románia több régiójából is egyre sűrűbben jelentenek medvekárokat. Hargita megyében az elmúlt héten 14 esetben riasztották a csendőrséget medveészlelés miatt. Brassó megyében pedig csak az idei évben több, mint 15 millió forintnyi összegre rúg a medvék és a farkasok okozta kár.

A legutóbbi becslések szerint az országban körülbelül 8000 medve él.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Komment - Mit jelent ma nekünk 1956. október 23-a?

Komment - Mit jelent ma nekünk 1956. október 23-a?

Ezúttal is négy vendéggel igyekeztünk a különböző témákat egy kicsit könnyedebb köntösben megvizsgálni és lendületes hangvételben megbeszélni a legfontosabbakat. Műsorvezető: Mészáros Nóra.
Halomra ölik egymást az emberek Szudánban

Halomra ölik egymást az emberek Szudánban

Két nap alatt több mint hetven ember vesztette életét Szudánban a hadsereg és a félkatonai erők összecsapásaiban - jelentették kedden a szudáni fővárosban működő önkéntes mentőalakulatok és helyi aktivistacsoportok.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!