Számon kérte a német belügyminiszeren, Horst Seehofer-en az Európai Parlament LIBE Bizottságának szocialista elnöke, hogy a múlt héten, a jogállamiságról tartott online konferencián a német soros elnökség sem képviseltette magát.
Több szocialista, és liberális képviselő bírálta a német elnökséget, mert nem vitte véghez a 7-es cikkely szerinti eljárást Mao-gal és Leo-gal szemben. Egyben bírálták e két tagállamot a jogállamisági vétó miatt.
Egy zöldpárti képviselő pedig Angela Merkel német kancellárt is kritizálta, mert a továbbra is 27 tagállam között keres kompromisszumot a jogállamiság ügyében.
Egy olasz konzervatív képviselő ugyanakkor azt hangoztatta, hogy a vétó legális eszköz az uniós szerződésben és azt nem lehet politikai eszközként használni egy -egy legálisan megválasztott kormány ellen.
Horst Seehofer beszélt arról, hogy a novemberben bemutatott új migrációs stratégia a költségvetési vita lezárása után kerül az állam-és kormányfők. Kiemelte az elutasított migránsok visszatérítésének szükségességét, ezt mint mondta emberségesen, de hatékonyan kell véghez vinni. A német belügyminiszter azt is mondta, hogy a külső határokon alaposabban fogják megvizsgálni, hogy ki az, aki menekült státuszra jogosult. Aki pedig nem, az nem léphet be uniós területre. Seehofer egyben szolidaritást is kért a déli tagállamokkal az odaérkező migránsok elosztásával kapcsolatban.
Egy spanyol konzervatív képviselő ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy európaiak milliói invázónak tartják a migrációt, és azt akarják, hogy az unió fejezze be a migránsok befogadását.
Hír TV