Joe Biden delaware-i otthonától nem messze, egy newarki kórházban adatta be a Pfizer és a BioNTech cégek közös vakcináját. Felesége, Jill Biden órákkal korábban már megtette ugyanezt. A megválasztott elnök oltását élőben közvetítették, hogy ezzel is demonstrálják mennyire biztonságos az oltóanyag.
Azt akarom mondani, milyen sokkal tartozunk a tudósoknak, akik összerakták ezt. A frontvonalban dolgoztak mindazok, akik a klinikai tesztelést elvégezték. Elképesztő az egész. Bárcsak lenne időm, hogy végigjárjam a kórházat, és megmutassam milyen nagyszerű emberek dolgoznak itt. Sokkal tartozunk Önöknek
- fűzte kissé bizonytalanul a szavakat a veterán politikus. Biden ezután a Trump kormány érdemeit is méltatta, amiért az ország eljutott idáig, a tömeges oltásig, igaz arra ügyelt, hogy az elnök nevét ne ejtse ki a száján.
Maga Trump egyelőre csak konzultál orvosaival arról, hogy mikor adassa be magának az oltást. A Fehér Házban azt közölték, azért nem akar az elsők között lenni, mert elsőbbséget akar adni a legkiszolgáltatottabbaknak. Az elnök októberben már elkapta a koronavírust, kórházban is töltött pár napot, ahol többféle gyógyszerrel kezelték, köztük egy kísérleti antitest készítménnyel és remdesivirrel. Trump gyorsan felépült, alig pár nap után teljes erővel vetette bele magát a kampányba.
Közben az amerikai képviselőház, majd a szenátus is megszavazta az újabb gazdasági mentőcsomagot. A 2300 milliárd dollár értékű első ilyen csomagot márciusban hagyták jóvá, amelynek kerete néhány héten belül kimerült volna. Ezt toldották most meg 892 milliárd dollárral. A tervezetet a legtöbb demokrata képviselő és szenátor támogatta, de az elnyerte a republikánus kongresszusi tagok többségének támogatását is. A Fehér Ház szóvivője azt közölte, hogy a gazdaságélénkítő csomagot maga az elnök is támogatja, így azt alá fogja írni.
HírTV