2024. 05. 27. Hétfő Hella napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 22:10

Külföld

Izraeli és palesztin tisztségviselők szorosabb együttműködést sürgettek az erőszak megfékezése végett

Izraeli és palesztin tisztségviselők szorosabb együttműködést sürgettek az erőszak megfékezése végett a jordániai Akabában tartott vasárnapi tanácskozásuk alkalmával.

  • Izraeli és palesztin tisztségviselők szorosabb együttműködést sürgettek az erőszak megfékezése végett

Az illetékesek egyben ígéretet tettek arra, hogy erőfeszítéseket tesznek "az igazságos és tartós békét" szolgáló megállapodás elérése érdekében. A felek mindemellett megerősítették, hogy szükség van a feszültség oldására.

A közös zárónyilatkozat szerint Izrael elkötelezett amellett, hogy négy hónapig nem fogja felvetni meglévő zsidó telepek kiterjesztését, illetve fél évig nem fogja engedélyezni újabbak építését Ciszjordánia területén.

A megbeszélésen Jordánia, Egyiptom és az Egyesült Államok képviselői is részt vettek, illetve egyebek között Izrael és a palesztinok biztonsági vezetői is. Félő ugyanis, hogy az iszlám böjti hónap, a ramadán március végi kezdetével elharapódzik az erőszak. Megállapodás született arról is, hogy a mostani résztvevők márciusban ismét találkoznak az egyiptomi Sarm-es-Sejkben.

Jordánia és az Egyesült Államok "a felek közti kapcsolatok újrafelvétele és elmélyítése irányába tett nagy előrelépésnek minősítették" a találkozót. Egyes palesztin frakciók, köztük a Gázai övezetet irányító radikális iszlamista Hamász is elítélte a ciszjordániai székhelyű Palesztin Nemzeti Hatóságot, amiért képviselői részt vettek a megbeszéléseken.

II. Abdalláh jordániai uralkodó a tárgyalások újraindítását és a feszültségek oldását sürgette a palesztin területeken, a szemben álló feleket pedig felszólította, hogy tartózkodjanak az olyan egyoldalú intézkedésektől, amelyekkel ingatag állapotokat teremthetnek. A király Brett McGurkkel, a Fehér Ház közel-keleti és észak-afrikai ügyekért felelős koordinátorával tárgyalt erről a nap folyamán. Mindemellett átfogó és igazságos békét szorgalmazott a kétállami megoldás alapján.

Izrael és a palesztinok között az elmúlt év során jelentősen nőtt a feszültség. Tavaly március óta számos halálos palesztin terrortámadás történt, az izraeli hadsereg pedig szinte naponta rajtaütéseket hajt végre Ciszjordániában.

Az elmúlt hetekben a Jeruzsálemben elkövetett palesztin merényletekben tizenegy izraeli meghalt, és többen súlyosan megsérültek. Idén már több mint hatvan palesztint öltek meg, többségüket terrortámadás-kísérletek során vagy összecsapásokban izraeli biztonságiakkal, de több, a harcokban nem részes palesztin civil is életét vesztette a razziák során.

 

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Mennek a francia katonák Ukrajnába

Mennek a francia katonák Ukrajnába

Örömmel veszem Franciaország kezdeményezését, hogy kiképzőket küldjön Ukrajnába ukrán katonák felkészítésére – jelezte Szirszkij a Sébastien Lecornu francia védelmi miniszterrel videó-összeköttetés útján folytatott beszélgetést követően a Magyar Nemzet beszámolója szerint.
A Hamász felfüggeszti a tűzszüneti tárgyalásokat

A Hamász felfüggeszti a tűzszüneti tárgyalásokat

A Hamász felfüggeszti részvételét az Izraellel közvetetten folytatott tűzszüneti tárgyalásokon a több tucat emberéletet követelő rafahi légicsapás miatt - közölték hétfőn a radikális iszlamisták képviselői a dpa német hírügynökséggel.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!