A Hamász harcosai október 7-én reggel rakétatámadásokat hajtottak végre Izrael ellen, majd áttörték a Gázát körülvevő határkerítést, behatoltak kisebb-nagyobb településekre és 1200 civilt öltek meg, míg 2700 ember sebesült meg a harcok alatt. Másokat elraboltak, és túszként Gázába vittek. A terroristák nem kímélték a Dél-Izraelben megrendezett Super Nova zenei fesztiválon részt vevő fiatalokat sem, kegyetlen mészárlást végeztek közöttük.
A napokban felkerült a világhálóra egy videó, amelyen az látszik, hogy hatalmas volt füst a zenei rendezvényen, mivel az iszlamisták autókat gyújtottak és robbantottak fel, ezalatt pedig a terroristák folyamatosan lőtték az embereket.
Oz Davidian szerint
azt is látni lehetett, hogy nőket erőszakolnak meg az úton.
Azt is elmondta, hogy nagyon sajnálta, hogy nem tudott azokon segíteni, akiket megöltek a Hamász fegyveresei.
Nem csak Oz Davidian volt az egyetlen, aki autóval mentette a túlélőket, volt egy ismeretlen férfi is, aki egy kisbusszal járta a fesztivált és próbált mindenkit menteni, akit tudott.
Borítókép: Egy pár ölelkezik azoknak az embereknek a fotói mellett, akiket a Hamász megölt a Nova fesztivál elleni támadás során. (Fotó: Amir Levy / Getty Images)