Az Európai Bizottság nem tenné kötelezővé a koronavírus-oltást; annak eldöntését a tagállamokra bízza - ezt Sandra Gallina, a testület oltásügyi megbízottja közölte az Európai Parlament meghallgatásán. A Bizottság eddig hat gyártóval kötött szerződést vakcina-beszerzésre, de hamarosan újabb megrendelést adnak le a francia Valneva, illetve az amerikai Novavax gyógyszergyártóknak. Brüsszel már eddig is 1 milliárd 200 millió adagra adott le rendelést, ami messze meghaladja a szükséges mennyiséget. A maradékot a nyugat-balkáni államoknak és a fejlődő országoknak adják majd. A Bizottság megbízottja elismerte: érdemben csak áprilisban gyorsul az oltóanyag terjesztése az unióban. Brüsszelből Zöldhegyi Katalin tudósított.
Az 1955-ös 2X2 néha 5 című alkotás egy szocialista operettfilm, amelynek rendezője Révész György. A műsor első részében Gyurkovics Zsuzsával, a film egyik főszereplőjével beszélgettünk, míg a második részben László Ferenc kultúrtörténész volt a stúdió vendége.
Már több mint kétmillió forint adomány gyűlt össze a rendőr családjának, aki kedden halt meg az esztergomi robbantásban. A gyűjtést segítő alapítvány elnöke azt is elmondta, hogy a jövőben is támogatni fogják az árván maradt két kisgyereket és édesanyjukat.
A hetente szombatonként 22:30-kor műsorra kerülő Svenkben mostantól Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét. Ez mostantól nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma lesz. Keddtől péntekig 21 órától gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A Karc FM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99
Az olasz belpolitikába való súlyos beavatkozásként értékelte a Matteo Salvini vezette Liga jobboldali párt szombaton a bejelentést, miszerint az olaszországi partokra migránsokat szállító SOS Humanity civilszervezet tevékenységét a berlini kormány támogatja.
Meglehetősen nagy megdöbbenést keltett a diplomáciai adok-kapok, amelynek Ukrajna és egyik legfontosabb szövetségese, Lengyelország között lehettünk tanúi a napokban – írja a Magyar Nemzet. Miért mehettek ennyire messzire az ukránok, mi állhatott Zelenszkij elnök éles szavai mögött?
A KDNP alelnöke szerint Európa politikai elitje eltávolodott a normalitástól, ez jól látszik például a háborúra és a korrupciós botrányokra adott reakciókból is. A helyzeten a közelgő EP választáson lehet csak változtatni – jelentette ki Hölvényi György, Európai Parlamenti képviselő.