A jazidita vallási kisebbséghez tartozó gyermekek sírnak az észak-iraki hegyekben, ahol hőség van, az ivóvíz és az élelmiszer pedig fogytán. Az elmúlt napokban 50 ezren menekültek el az iszlamisták elől, akik egyre nagyobb területeket foglalnak el a kurdok lakta térségben. A dzsihadisták a kurd nemzetiségű, egyistenhívő jaziditákat sátánistáknak tartják, és állítólag megkezdték kiirtásukat. Az iraki emberi jogi miniszter szerint az áldozatok száma eléri a félezret, többeket élve temettek el, asszonyok százait pedig rabszolgának hurcolták el. A szélsőségesek saját államot hoznának a térségben.
Menekülnek az iszlamisták elől a keresztények is: sokan templomokban húzzák meg magukat. „Tragikus körülmények között élünk, és senki sem nyit nekünk ajtót. Nincs élelmünk, nincs vizünk. El kellett jönnünk az otthonunkból, az emberek betegek. Szeretnék visszatérni haza, hogy ott haljunk meg. Hadd öljenek meg minket, vagy legyen már valami megoldás. A gyerekek haldokolnak” – mondta egy keresztény asszony könnyeivel küszködve.
Az Egyesült Államok után Franciaország és Nagy-Britannia is segélyeket küldött a térségbe, az élelmiszer-csomagokat repülőről dobják le. Az amerikai légierő robotrepülők segítségével bombázza a dzsihadisták állásait. „Folytatni fogjuk a katonai segítségnyújtást az iraki kormánynak és a kurd erőknek, hogy harcoljanak a terroristák ellen, és megakadályozzák, hogy azok állandósítsák hatalmukat” – nyilatkozta Barack Obama amerikai elnök, aki a szárazföldi beavatkozást elvetette. Az Egyesült Államok 2003-ban, hamis indokok alapján, ENSZ-felhatalmazás nélkül rohanta le Irakot, amelyet azóta polgárháború sújt. Amerika 2011-ben kivonta csapatait. Egyes becslések szerint 2003 óta több száz ezer civil halt meg a harcokban, a menekültek számát pedig milliókra teszik.