A Nemzetközi Valutaalap vezetője tagadja, hogy a világon devizaháború dúl. G20-as pénzügyminiszterek kétnapos moszkvai értekezlete után közzétett közlemény ugyan nem nevesíti azokat az országokat, amelyek fizetőeszközük leértékelésével törekszenek nagyobb versenyképességre, de nyilvánvaló, hogy Kína mellett ezek közé tartozik ma már az Egyesült Államok és Japán is.„Semmi olyasmit nem láttunk, ami devizaháborúra hasonlítana. Mi csak pénzügyi aggodalmakról és nem aggályoskodásokról hallottunk. Nem voltunk szemtanúi semmiféle konfrontációnak, kizárólag a párbeszédek, tárgyalások és eszmecserék folytak, és teljesen egyértelmű, hogy ilyen szempontból a moszkvai találkozó nagyon hasznos és termékeny volt” – fogalmazott a Nemzetközi Valutaalap főigazgatója.
A moszkvai találkozó másik sarkalatos kérdése az adózás elkerülése volt. A franciák, a britek és a németek közös tervet dolgoztak ki annak megakadályozására, hogy a nemzetközi cégek kibújjanak az adózás alól. „Versenyképes üzleti tevékenységet szeretnénk folytatni, hogy munkát tudjunk adni az embereknek. De azt is szeretnénk, hogy a vállalkozások tisztességesen fizessék a járulékokat és az adókat” – nyilatkozta George Osborne brit pénzügyminiszter.
Oroszország idén a G20-as találkozók házigazdája. Szeptemberben tartják meg Szentpéterváron a gazdaságilag legbefolyásosabb országok csúcstalálkozóját, ezt előzte meg a húszak pénzügyminisztereinek szombaton befejeződött összejövetele.