Botokkal felszerelt ellenzéki tüntetők Iszlámábád központjában megszállták az állami tévé épületét, fél óráig tartózkodtak benn, még az adást is sikerült félbeszakítaniuk fél órára. Végül a kormány utasítására a hadsereg foglalta vissza az épületet, erő alkalmazása nélkül. A tüntetők elhagyták a tévészékházat. A kormányfő lemondását követelő demonstrálók a miniszterelnöki rezidenciát is meg akarták ostromolni. Ellenük könnygázt és vízágyút vetettek be a rendőrök.
A tüntetések augusztus közepén kezdődtek, a hétvégén voltak az első összecsapások az egyenruhások és a tüntetők között. Többen is meghaltak, a sérültek számát több százra teszik. Az ellenzék szerint Navaz Sarif kormányfő tavaly választási csalással került hatalomra.
A kormányellenes megmozdulások másik vezetője egy krikettsztárból lett politikus, aki az ázsiai ország harmadik legnagyobb pártját vezeti. „Sorsdöntő pillanat a mostani. Ha szabadságot akartok ebben az országban, ha igazi demokráciát akartok, itt az idő, hogy az utcára menjetek” – fogalmazott Imran Hán, a tüntetések vezetője. A hadsereg felszólította a politikai ellenfeleket, rendezzék a vitáikat, és tartózkodjanak az erőszaktól.
A miniszterelnök ellen a héten emberölés gyanújával nyomozás indult. A hatóságok szerint a kormányfőnek is köze volt ahhoz, hogy rendőrök 14 tüntetőt öltek meg egy júniusi megmozduláson. A miniszterelnök továbbra sem hajlandó lemondani, keddre pedig összehívta a pakisztáni parlament mindkét házát.