2024. 07. 24. Szerda Kinga, Kincső napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Napi aktuális 19:55

Külföld

Elemzők és politikusok is egyetértenek abban, hogy Oroszországot is be kell vonni a tárgyalásokba + videó

Míg a svájci konferencia érdemben nincs hatással az orosz-ukrán háborúra, addig a Kína és Brazília által tervezett csúcson születhetnek a béke irányába ható döntések - állítják elemzők, akikkel egyre több olyan állam- és kormányfő, illetve politikus is egyetért, akik részt vettek a hétvégi, Ukrajnáról szóló egyeztetésen.

  • Elemzők és politikusok is egyetértenek abban, hogy Oroszországot is be kell vonni a tárgyalásokba + videó

Ukrajnának semleges, katonai blokkon kívüli és atommentes státuszt kell betöltenie. Végre kell hajtania az ország katonai leszerelését.

Az Oroszország elleni nyugati szankciót fel kell oldani, és nemzetközi szerződésekben kell lefektetni, hogy a Krím, Szevasztopol, a donyecki, illetve a luhanszki régió, valamint Zaporizzsja és Herszon megye a Föderációhoz tartozik.

Ezekben a címszavakban foglalható össze, mit vár el a kijevi vezetéstől, és a Nyugattól az orosz elnök. Ezeknek az információknak a tudatában ült össze 92 ország küldötte, köztük 57 állam- és kormányfő a hétvégi svájci csúcson.

Moszkvát senki sem képviselte, mert nem kapott meghívást. Erre több, az ülésen résztvevő politikus is felhívta a figyelmet.

"A konferenciával szemben támasztott elvárások egyértelműek. Célunk egy olyan folyamatot elindítása, amely a béke irányába tart. Azt azonban ki kell emelni, hogy Oroszország nélkül ezek az erőfeszítések egyoldalúak. Meg kell találni a közös nevezőt, és párbeszédet kell folytatni Moszkvával" - hangsúlyozta a svájci államfő.

A házigazda nézetét a résztvevők többsége osztotta, sőt ennek hangot is adtak. A Föderáció azonban úgy látja, hogy a Nyugat nem adott konstruktív válaszokat Vlagyimir Putyinnak az ukrajnai helyzet rendezésére vonatkozó javaslataira.

"Bármely alkalommal, amikor elnök úr a békekezdeményezésről beszél, és a diplomáciai irányvonalat helyezi előtérbe, azokat bizonyos feltételek mellett fogalmazza meg, a realitást szem előtt tartva. Bár ezekre rendere nemleges a válasz, azt látni kell, hogy az ukránok helyzete egyre rosszabb. Ráadásul a fronton történő események miatt a kilátások napról napra romlanak Kijev számára" - jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök szóvivője.

Elemzők kiemelték, a közeljövőben megtartandó, Brazília és Kína által szervezett békekonferencia várhatóan Szaúd-Arábiában kerül megrendezésre. Oda már Oroszországot is meghívták.

Szakértől egybehangzó véleménye szerint azon a csúcstalálkozón érdemi lépéseket lehet tenni a tűzszünet, majd a fegyvernyugvás irányába. A legfontosabb pedig az, hogy a realitásokat fogják szem előtt tartani a résztvevők, nem pedig a kijevi és az angolszász irányvonalat.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!