2024. 05. 08. Szerda Mihály napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Sötétségben, fényben - Útközben Csender Leventével 03:00

Külföld

Egyre gyorsabban terjed a gyilkos kór

Eközben Kínában 361-re emelkedett a koronavírus halálos áldozatainak száma. § Hivatalos pekingi források szerint 17 ezren fertőződtek meg. A kór továbbra is a járvány gócpontjának számító Hupej tartományban szedi a legtöbb áldozatot. A múlt hétvégén a Fülöp-szigeteken is életét vesztette egy férfi. Ő az első olyan halottja a ragálynak, aki nem Kínában hunyt el. A reptereken hőkamerával ellenőrzik az utasokat, és egyre több ország megtiltja a beutazást a Kínából érkezőknek. Szakértők szerint a vírus cseppfertőzéssel és az emésztőrendszeren keresztül is terjed.

  • Egyre gyorsabban terjed a gyilkos kór

Gőzerővel dolgoznak a kínai Vuhan mellett az építőmunkások. Terv szerint 3 nap múlva újabb egészségügyi létesítményt adnak át a koronavírus gócpontjaként számon tartott városban. Egy ezer férőhelyes kórház már megkezdte működését. A betegeket a hadsereg 1400 fős orvosi személyzete látja el. Közülük sokan a korábbi SARS- és ebolajárvány idején szereztek tapasztalatokat

"Rutinos embereket kerestek, és azokat hívták be. 2003-ban én is részt vettem a SARS-vírus elleni küzdelemben, 2014-ben pedig Afrikában szolgáltam, ahol ebolás betegeket kezeltünk"

- nyilatkozta egy katonaorvos.

Peking január végén döntött úgy, hogy a lázzal és tüdőgyulladással járó ragály megfékezése érdekében további klinikákat építenek. És a védőfelszereléseket gyártó üzemek is teljes kapacitáson működnek. 

A közép-kínai Hupej tartomány központjában több mint 10 ezer fős orvosi és ápoló személyzet teljesít szolgálatot. A szakemberek éjjel-nappal dolgoznak, de egyelőre nem sikerült gátat szabni a kór terjedésének. A hatóságok drónokat is bevetnek. A pilóta nélküli gépek a civilek testhőmérsékletét ellenőrzik, és láz esetén riasztanak.

Az ázsiai országban megközelíti a 400-at a halottak száma, és majd' 18 ezren fertőződtek meg. Más források szerint ugyanakkor ennél sokkal több az áldozat, csak Peking nem akar pánikot kelteni.

A múlt hétvégén a Fülöp-szigeteken is életét vesztette egy férfi. Ő az első halottja a járványnak, aki nem Kínában hunyt el. Világszerte már 25, Európában eddig 7 államban ütötte fel fejét a koronavírus. 

Németországból 10, Franciaországból 6, Nagy-Britanniából és Olaszországból 2-2, Finnországból, Svédországból és Spanyolországból egyaránt 1 igazolt megbetegedést jelentettek az illetékes hatóságok. A reptereken hőkamerával ellenőrzik az utasokat, és egyre több ország megtiltja a beutazást a Kínából érkezőknek. Szakértők szerint a vírus cseppfertőzéssel és az emésztőrendszeren keresztül is terjed.

Permeteződrónokból fertőtlenítenek kínai falvakat

Permeteződrónból fertőtlenítenek kínai falvakat, hogy megakadályozzák a koronavírus terjedését - közölte a drónokat gyártó kínai vállalat magyar partnercége hétfőn az MTI-vel.

A közlemény szerint az ezer drónból álló flotta napi ezer veszélyeztetett kínai falut permetez klórtartalmú fertőtlenítőszer és víz keverékével. A drónos permetezés segít az épületek és tereptárgyak fertőtlenítésében, és fontos szerepet tölt be abban, hogy az olyan potenciális vírushordozók, mint például a patkányok és más rágcsálók minél kisebb eséllyel kerüljenek kapcsolatba a koronavírussal - írták.

Hozzátették: egy drón naponta nagyjából 40 hektárnyi területet képes lepermetezni. A drónokat speciálisan kiképzett pilóták és a kínai hadsereg drónpilótái kezelik.

A kínai vezetés elismerte, hogy voltak hiányosságok a járványra való reagálásban

Beismerte a kínai vezetés hétfőn, hogy voltak "gyenge pontok és hiányosságok" az új koronavírusra való reagálásban, Hszi Csin-ping elnök pedig "megfelelő és határozott" lépéseket sürgetett a járvány megfékezése érdekében. 

A beismerés a Kínai Kommunista Párt Politikai Bizottságának állandó bizottsága ülésén hangzott el, amelyet Hszi, a párt főtitkára elnökletével tartottak az új koronavírus okozta járvány megelőzéséről és megfékezéséről - jelentette a Hszinhua hivatalos kínai hírügynökség.

"A járványra való reagálás gyenge pontjai és hiányosságai miatt javítanunk kell a nemzeti válságkezelő rendszert és a sürgős és veszélyes helyezetek kezelésére irányuló képességünket" - áll a találkozóról kiadott jelentésben.

Az intézkedések között szerepel az illegális vadpiacok és vadkereskedés felszámolása.

A Hszinhua hírügynökség hétfői jelentése szerint összesen 475 paciens hagyta el országszerte vasárnap estig gyógyultan a kórházakat.

Az nCoV-2019 nevű vírus halálos áldozatainak száma hétfőre 361-re emelkedett, az új vírus Kínában (Hongkongot és Makaót nem számítva) több ember életét oltotta ki, mint 2002-2003-ban a SARS (súlyos akut légzőszervi szindróma). A fertőzések száma meghaladta a 17 ezret. A vírus 24 országban jelent meg.

A kínaiak különböző alkalmazások segítségével igyekszenek elkerülni a fertőzött városrészeket, illetve felkészülni az ott várható veszélyekre.

A QuantUrban információtechnológiai cég és a WeChat program fejlesztői oldalakat hoztak létre, amelyeken hivatalos információk és térképek vannak azokról a területetekről, ahol bizonyított megbetegedéseket észleltek. A WeChat programja, a YiKuang (járványhelyzet) a dél-kínai Sencsen és Kuangcsu városok, a QuantUrban pedig Kuangtong tartomány kilenc más városának negyedeit térképezi fel járványügyi szempontból.

A CCTV állami televízió és a Zsenmin Zsipao pártlap szintén különböző programokat szolgáltat, amelyekkel a felhasználók tájékozódhatnak, hogy a busz, a vonat vagy a repülő, amelyen utaztak, szállított-e bizonyítottan fertőzött beteget.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója hétfőn közölte, hogy a WHO együttműködik a Google céggel, annak érdekében, hogy a keresőprogramban a koronavírusra való rákereséseknél a szakosított ENSZ-szervezet információi jelenjenek meg az első helyen, így akarván elkerülni a járvánnyal kapcsolatos "híreszteléseket és félretájékoztatást".

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz a WHO végrehajtó tanácsának hétfői ülésén elmondta, hogy a Twitter, a Facebook, a Tencent és a TikTok közösségi portálok is meghozták az első intézkedéseket a tavaly decemberben a közép-kínai Vuhanban kitört járvánnyal kapcsolatos félretájékoztatás elkerülése érdekében.

Kínai tudósok egyre inkább meg vannak győződve arról, hogy az új koronavírus denevérekről terjedt el. A Nature című tudományos folyóiratban hétfőn két tanulmány szerzői több paciensből levett minta szekvenálása révén arra következtettek, hogy az új koronavírus szorosan köthető a SARS-járvány kórokozóihoz. Az egyik tanulmányban Si Csen-li és a Vuhani Vírustani Intézetben dolgozó kollégai arról is beszámoltak, hogy hét pacienstől levett vírus RNS-szekvenciája 96 százalékban megegyezett egy, a denevérekben megtalálható koronavírusban. A SARS-járvány kórokozója is a feltételezések szerint denevértől származott, de átterjedt a cibetmacskára, mielőtt embereket fertőzött volna meg.

A tudósok gyanúja szerint a járvány egy vuhani piacról terjedt el, ahol vadhúst is árultak, de a még nem tárták fel, milyen állat volt a fertőzés forrása.

Ian Jones, az angliai Readingi Egyetem virológia tanára a kínai tanulmányoktól függetlenül leszögezte, hogy az új vírus "lényegében a SARS egyik változata, amely könnyebben terjed, de kevesebb kárt okoz". "A vírus ugyanazt a receptort - ajtót - használja fel az emberi sejtekbe való bejutáshoz, ez magyarázza a terjedését és ezért okoz tüdőgyulladást" - állt a szakértő közleményében.

A hét legfejlettebb ország (G7) egészségügy-miniszterei telefonos konferencián vitatják meg hétfőn a járványra adandó választ - közölte a francia egészségügy-minisztérium.

Az Egyesült Arab Emírségek bejelentette, hogy szerdától felfüggesztik az Emirates és az Etihad Airways légitársaságok Pekingen kívüli kínai járatait, a Pekingből érkezőket pedig többórás egészségügyi vizsgálatnak vetik alá, hogy így biztosítsák "az utasok biztonságát a beszállás előtt".

Fertőzött utast találtak egy japán tengerjáró hajón, amely január 25-én hajózott ki Hongkongból. A hajó, amely Vietnamban, Tajvanon és Okinaván is kikötött, a megbetegedés felfedezés után 3000 utassal a fedélzetén visszatért Jokohamába. Hétfő éjjel elkülönítési szakértők és orvosok léptek a fedélzetre és megkezdték az utasok vizsgálatát a hajón - közölte nevének elhallgatását kérve a japán egészségügy-minisztérium egyik illetékese.

A dél-koreai védelmi minisztérium szóvivője, Csoj Hjon Szu hétfőn újságíróknak elmondta, hogy mintegy 800 dél-koreai katonát helyeztek karanténba, akik Kínában, Hongkongban, illetve Makaóban jártak vagy ott járt személyekkel érintkeztek.

Dél-Koreából eddig 15 megbetegedést jelentettek, de minden paciens polgári személy volt.

Izrael nem engedi belépni az országba azokat, akik az elmúlt két hétben Kínában jártak

Az izraeli egészségügyi minisztérium a belügyi hatóságokkal közösen rendeletet adott ki, amely szerint nem léphetnek be az ország területére olyan külföldiek, akik az elmúlt két hétben Kínában jártak. 

Az egészségügyi minisztérium egy másik rendelete kéthetes házi karantént ír elő minden olyan izraelinek, aki Kínából érkezik az országba vagy ott járt az utóbbi két hétben.

A tizenhármas kereskedelmi televízió esti híradása szerint a karanténre kötelezett izraelieknek csak egy része veszi komolyan az intézkedést, és vannak akik a hatósági utasítás ellenére nyilvános helyeket keresnek fel.

Az egészségügyi minisztérium felszólította a telekommunikációs vállalatokat, hogy héber és angol nyelvű telefonüzenetben értesítsék az ország területére érkezőket a koronavírussal kapcsolatos rendeletekről.

A helyi média szerint a tilalom előtt az Izraelbe látogató összes turista 3,5 százaléka érkezett Kínából, és távoltartásuk várhatóan kedvezőtlenül befolyásolja a helyi idegenforgalmat. Számos izraeli gyárba Kínából érkezik, illetve az utóbbi hetekben egyre kevésbé érkezik meg az alapanyag, ami szintén kedvezőtlen hatással lesz az izraeli gazdaságra.

Az El Al izraeli légitársaság már több nappal ezelőtt felfüggesztette más, nagyobb külföldi légitársaságokkal együtt a Kínába tartó és onnan Izraelbe érkező légi járatokat.

A Wizz Air légitársaság budapesti közlése szerint akiktől az izraeli hatóságok megtagadják a belépést, őket a légitársaságok kötelesek visszaszállítani az indulási országba.

Tájékoztatásuk alapján utasoknak az indulási repülőtéren, az utasfelvételkor kell beszámolniuk korábbi utazásaikról, a megadott információt a bevándorlási hatóságok mind az indulási, mind az érkezési repülőtéren ellenőrzik.

Az izraeli tizenhármas tévé szerint hatalmas a kereslet az arcot elfedő orvosi maszkokból. Eddig Kínából szerezték be a maszkokat, de mivel a kínai gyárakkal akadozik a kapcsolat, Dél-Koreából importálnak újabb rakományt jóval drágábban.

Összehangolják törekvéseiket a G7-csoport tagjai

Összehangolja az új típusú koronavírus okozta járvány megfékezését és a vírus hatására kialakuló betegség legyőzését szolgáló erőfeszítéseket a világ hét legfejlettebb ipari országa, a G7-csoport - jelentette be hétfőn Berlinben a német szövetségi egészségügyi miniszter.

A új vírus révén keletkezett helyzetet csak nemzetközi és európai szinten összehangolva lehet megfelelően kezelni - emelte ki Jens Spahn az Egyesült Államok, Egyesült Királyság, Franciaország, Japán, Kanada, Németország és Olaszország alkotta informális csoport egészségügyi minisztereinek telefonkonferenciája után.

A G7 csoport tagjai a lehető legnagyobb mértékben összehangolják az utazásra vonatkozó előírásaikat és óvintézkedéseiket, a koronavírussal kapcsolatos tudományos kutatómunkát és az együttműködést Kínával, az Egészségügyi Világszervezettel (WHO) és az Európai Unióval - mondta a miniszter német hírportálokon ismertetett közleménye szerint. Hozzátette, hogy kedden további megbeszéléseket folytat majd brit és francia kollégájával.

Kapcsolódó cikkek:

Menczer Tamás: Hazatért minden magyar, aki el akarta hagyni Hupej tartományt

Koronavírus: Ingyenesen hívható zöldszámokon lehet tanácsot kérni

Többfunkciós csapatszállító repülővel hozták haza a magyarokat Kínából

Karantén várta a hazatérő magyarokat

HírTV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!