Először a török tárcavezető tárgyalt Kijevben ukrán kollégájával. „Törökország támogatja Ukrajna területi egységét, ideértve a Krímet. Törökország világosan kijelentette, hogy eddig sem tette, és ezután sem fogja elismerni a Krím félsziget törvénytelen megszállását” – mondta Mevlüt Cavusoglu.
Az ukrán külügyminiszter közölte, hogy Kijev nem ismeri el a választások eredményét az oroszbarát szakadárok által ellenőrzött területeken. „Az a komédia, amely Doneckben és Luhanszkban történt november 2-án, nem más, mint az alkotmányos rendbe való erőszakos beavatkozás” – jelentette ki Pavlo Klimkin.
Hírügynökségi jelentések szerint az ukrán és a török külügyminiszter megállapodott abban, hogy 2015-től szabad kereskedelmi övezetet hoznak létre a két ország között.
Néhány órával később Klimkin a dán külügyminisztert fogadta, akivel energiaügyekről is tárgyalt.
„Az energetikai szektorban is folytatni fogjuk a tárgyalásokat a jogrend szerint. Szeretnénk hozzájárulni és persze hasznot is húzni ebből az együttműködésből” – mondta Martin Lidegaard dán külügyminiszter.
Részleteket az ukrán külügyminiszter sem árult el. „A legközelebbi jövőben megállapodást tervezünk kötni a dán energetikai központ megnyitásáról. Ez speciális kétoldalú központ lesz az ukrán energiaügyi minisztériumon belül.”
Az orosz energiától való függőség enyhítése az ukrán belpolitikában is állandó kérdés. Moszkva a csapok elzárásával fenyegeti Kijevet, ha nem fizeti ki tartozását. Európa viszont attól tart, hogy ha Oroszország leállítja a szállításokat, Ukrajna megcsapolja a más országoknak szánt gázt, ahogy tette azt többször is az elmúlt években.