Látszólag jól haladtak az egyeztetések a magyar és az amerikai fél között, de David Pressman döntésére végül szigorítottak az amerikaiak - mondta a lapnak nyilatkozó, aki hozzátette: eseti megkeresésre 80-85 személy adatait egyeztették le az amerikaikkal, így szerinte nem felel meg a valóságnak, hogy a magyarok nem működtek együtt a diplomatáikkal. Az ügy előzménye, hogy az amerikai Egyesült Államok korlátozza Magyarország részvételét a vízum-mentességi programjában.
Az USA korlátozza az összes magyar beutazási lehetőségeit
Az USA korlátozza az összes magyar beutazási lehetőségeit arra a feltételezésre hivatkozva, hogy a külhoni magyarok közül sok a bűnelkövető. Ezzel a kárpátaljai magyarságot, amely az érintettek nagy részét alkotja, vélelmezett bűnözőknek titulálja – mondta az Origónak adott interjújában ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász az amerikai vízumügy kapcsán. A Századvég Alapítvány tanácsadója szerint Joe Bidenék kezdettől fogva fokozzák a nyomást Ukrajna kapcsán, ugyanis már másfél éve nem mentesülnek a vízumkötelezettség alól azok a magyar állampolgárok, akik Magyarország jelenlegi államhatárain kívül születtek.