2024. 05. 21. Kedd Konstantin napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Televíziós vásárlási műsorablak 10:10

Külföld

Betörtek a parlamentbe

Az Iszlám Állam harcosai által elhurcolt katonák hozzátartozói törtek be az iraki parlamentbe, és törtek-zúztak. A Reuters egy szemtanú beszámolója alapján úgy tudja: a több mint száz hozzátartozót a törvényhozók éppen meghallgatni készültek, ez azonban végül elmaradt az összecsapás miatt. Az ENSZ adatai szerint több mint ezernégyszázan haltak meg az Irak északi és középső részét sújtó felekezeti erőszakban augusztusban, félmilliónál is többen pedig elmenekültek az Iszlám Állam elől. Az Amnesty International szerint a szélsőséges szunnita szervezet szisztematikus etnikai tisztogató hadjáratot folytat: a dzsihadisták tömeges kivégzéseket és emberrablásokat hajtanak végre a kisebbségek tagjai, például a keresztények, a síita türkmének és a jazidik ellen.

Átlagos nap Irakban: tizennyolc ember halt meg, amikor autóba rejtett pokolgép robbant a főváros síiták lakta részén, az egyik egy kávézó közelében. Bár a támadásért még senki sem vállalta a felelősséget, korábban a szélsőséges szunnita iszlamisták követtek el számos hasonló merényletet.

Az ENSZ jelentése szerint augusztusban 1420 ember halt meg erőszakcselekményekben Irakban, mintegy 600 ezer pedig elmenekült az Iszlám Állam elől. A nemzetközi szervezet úgy döntött: missziót küld a helyszínre, hogy kivizsgálja a szélsőséges szunniták vérengzéseit.

Az ENSZ szerint az iszlamista terroristák módszeresen üldözik, valamint kínozzák és gyilkolják meg etnikai és vallási csoportok tagjait. Erőszakos hittérítéseket folytatnak, embereket rabolnak el és taszítanak rabszolgasorba. Az Amnesty International jogvédő szervezet szerint szisztematikus etnikai tisztogató hadjárat zajlik Észak-Irakban.

Az iraki kormány további vérontástól tart. A biztonsági erőknek és a kurd fegyvereseknek sikerült némileg visszaszorítaniuk az Iszlám Államot: hétfőn visszafoglalták Szuleimán-Bek városát, korábban pedig megtörték az Amerli köré vont ostromgyűrűt is. Az iraki és kurd erőket több nyugati ország, így az Egyesült Államok és Nagy-Britannia is segíti katonailag, a brit légierő hétfőn indította útnak újabb katonai szállítmányát.

Irakot 2003-ban rohanta le hamis indokok alapján az Egyesült Államok, emiatt az ország véres polgárháborúba és káoszba süllyedt. Azóta becslések szerint legalább kétszázezer iraki civil halt meg erőszakos cselekményekben.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

A nap kérdése

A nap kérdése

A békepárti erők EP-győzelme megállíthatja a háborús pszichózist Nyugat-Európában?
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!