A tálibok elfoglalták az elnöki palotát Kabulban
A tálib felkelők behatoltak az elnöki palotába Kabulban, és elfoglalták az épületet - közölték tálib parancsnokok vasárnap a Reuters hírügynökséggel.
Az afgán kormány egyelőre hivatalosan nem erősítette meg, hogy a fegyveresek átvették az ellenőrzést a szigorúan őrzött épület fölött.
Abdul Szattar Mirzakaval belügyminiszter a nap folyamán korábban arról beszélt, hogy a kabinet átmeneti kormánynak adja át a hatalmat, ám két tálib illetékes nem sokkal később közölte, hogy erről gyakorlatilag hallani sem akarnak,
nem lesz átmeneti kormányzás, az iszlamista szervezet a hatalom teljes átadását várja el.
Asraf Gáni afgán elnök vasárnap elhagyta az országot.
A tálibok győztek
A tálibok győztek, így most már az ő felelősségük az ország vezetése, becsületének és létének megőrzése - jelentette ki vasárnapi Facebook posztjában Asraf Gáni afgán elnök, aki egyben megerősítette, hogy elhagyta az országot.
Gáni lépését azzal indokolta, hogy így el akarta kerülni a vérfürdőt. Mint fogalmazott, meggyőződése, hogy ha Kabulban marad, akkor számtalan hazafi veszítette volna életét, Kabult pedig lerombolják.
A tálibok gyors területfoglalása miatt Washington péntekre virradóra bejelentette: háromezer katonát küld a kabuli nemzetközi repülőtérre, hogy segítsék a diplomaták és az amerikai állampolgárok evakuálását.
Komolyan vesszük a helyzetet, és ez az egyik oka annak, hogy ezeket az erőket Kabulba költöztetjük, hogy segítsünk ebben a különleges küldetésben, mert tudjuk, hogy az idő értékes árucikk
- fogalmazott pénteken John Kirby, az Egyesült Államok védelmi minisztériumának szóvivője.
Kirby arról is beszámolt, hogy a Pentagon további 4500-5000 katonát küldött Katarba és Kuvaitba. Közülük ezren Katarban az amerikai hadseregnek dolgozó és a tálibok megtorlásától tartó afgánok vízumkezelését segítik majd.
A 82. légideszant hadosztály 3500-4000 katonáját pedig készenléti egységként Kuvaitba telepítették, arra az esetre, ha "még több emberre lenne szükség", mint a Kabulba tartó 3000 fegyveres - tette hozzá Kirby.
HírTV - MTI