Ismét ellepték az utasok a vuhani vasútállomást. A koronavírus kiindulópontjának számító városában három hónapos teljes zár után újraindulhatott az élet, miután Kína-szerte feloldották korlátozásokat.
A járvány gócpontja már hetek óta az Egyesült Államok lett, a vírus New Yorkot érinti a legsúlyosabban. Az állam kormányzója rámutatott, hogy a betegség már jóval több áldozatot követelt, mint a 2001. szeptember 11-i terrortámadás.
„Szeptember 11-re eddig úgy gondoltunk, mint New York legsötétebb napjára. Azóta mindent megtettünk, hogy ilyen tragédia ne ismétlődhessen meg. Azon a napon 2753 életet vesztettünk. A mostani válságban már több mint 7 ezer embert vesztettünk el. Ez megdöbbentő és fájdalmas. Szeptember 11-re nincsenek szavak, annyira tragikus. Ám most ez a csendes gyilkos még több New York-it vesz el tőlünk, pedig robbanás sem volt. Ám ez a csendes robbanás ugyanúgy válogatás nélkül söpör végig társadalmunkon”
– mondta New York kormányzója.
Az Egyesült Államok és Európa után Iránban kezelik a legtöbb fertőzöttet. Ráadásul az Egyesült Államok a járványhelyzetben sem enyhített a perzsa állammal szemben kirótt szankciókon, így a gyógyszerkészletek is egyre szűkösebbek az országban.
„Nagyon nehéz itt a munka, nagyon nehéz ellátni a kritikus állapotban lévő betegeket, néha intubálni is kell a pácienseket. De nagyon boldog vagyok, amikor látom, hogy jobban vannak”
– számolt be egy iráni nővér.
A tüdőgyulladással és lázzal járó új típusú koronavírus világszerte már 184 országban van jelen. A kór már több mint másfél millió embert fertőzött meg, és lassan eléri a százezret a halottak száma.
HírTV