„Nehéz lenne elrejtenem az örömömet azzal kapcsolatban, hogy a parlamentnek sikerült megszavaznia az országnak rendkívül fontos törvényeket. Gratulálok!” Így kommentálta az ukrán elnök a hadiadó bevezetését. A kijevi törvényhozás döntése szerint az év végéig a fizetések és egyéb juttatások után 1,5 százalékos kiegészítő adót kell fizetniük az ukrajnai lakosoknak. A pénzügyminisztérium úgy számol, az új közteher bevezetésével átszámítva 58 milliárd forint pluszbevételre tesz szert a költségvetés, ezzel pedig biztosítani lehet a kelet-ukrajnai hadművelet finanszírozását, valamint a szakadároktól megtisztított területek újjáépítését.
Kelet-Ukrajnában közben megtámadtak a szakadárok egy deszantos menetoszlopot, az első értesülések szerint a kormányerők 10 katonája vesztette életét a támadásban. Az eset a maláj gép tragédiájának helyszíne közelében történt. A roncshoz csütörtökön egy hetes kényszerszünet után térhettek vissza a nemzetközi szakértők, immár fegyveresek kíséretében. „A törvényszéki orvosszakértők szerint még mindig legalább 80 holttest lehet a helyszínen. Hollandia és Ausztrália ezért eltökélt, hogy most mindenképp visszatérünk a helyszínre és összegyűjtünk minden maradványt, bizonyítékot, hogy az áldozatoknak megadhassuk a végső tisztességet” – mondta az ausztrál külügyminiszter.
A kijevi parlament arra is igent mondott, hogy a holland és ausztrál hatóságok emberei fegyvert viseljenek és használjanak a maláj gép lezuhanásának helyszínén, hogy el tudják végezni a nyomozáshoz szükséges feladatokat. A megállapodás szerint a holland missziónak 700, az ausztrálnak 250 fegyveres tagja lehet.