Több ezren ünnepelték Ankarában Törökország első közvetlenül választott elnökét. Az eddigi kormányfő Recep Tayyip Erdogan már az első fordulóban megszerezte a győzelmet. Erdogan bejelentette, hogy új Törökországot szeretne építeni, amely megszabadul a múlt örökségétől.
– Testvéreim, tiszta szívemből mondom: kezdjük meg a társadalmi megbékélés új fejezetét és tegyük félre a régi Törökországban folytatott régi vitákat. Hagyjunk fel a feszültségkeltéssel; szabaduljunk meg a virtuális problémák és az ellenségeskedés kultúrájával, amely a régi Törökországot jellemezte – jelentette ki a megválasztott államfő.
A 2003 óta kormányzó Erdogan növelte a kurdok jogait, eltörölte a halálbüntetést és csökkentette a hadsereg befolyását. Most a politikai rendszer reformjára készül és növelni kívánja az elnök jogkörét, ehhez pedig jogi alapot is szerzett a közvetlen választáson való győzelemmel. A nyugati sajtó attól tart, hogy Erdogan a hatalom megszilárdításában Vlagyimir Putyin orosz elnök példáját követi, török elemzők pedig úgy vélik, hogy az új politikai megteremtéséhez magának Erdogannak kellene megújulnia.
– Nekem nem úgy tűnik, hogy Erdogan nem lesz képes száz százalékban magához ölelni a török társadalmat, mert még mindig azt a politikát folytatja, mint korábban miniszterelnökként, és semmi jelét nem adta, hogy ezen elnökként változtatni kívánna – fogalmazott a Hurriyet című török lap elemzője, Erkan Demirtas.
Erdogant augusztus 22-én iktatják be az elnöki tisztségbe. Pártjában ezért rövidesen megkezdődnek az egyeztetések, hogy ki legyen az utódja a miniszterelnöki székben. A legesélyesebbnek Ahmet Davutoglu külügyminisztert tartják.