Túlélőket próbáltak lehozni egy vulkán tetejéről mentőalakulatok Japánban. A hegymászók és turisták szombaton rekedtek a Nagano prefektúrában fekvő Ontake tűzhányónál, amely teljesen váratlanul tört ki. Ekkor több száz hegymászó és turista tartózkodott a térségben, közülük legkevesebb 31-en valószínűleg életüket veszítették. „Jelen állás szerint négy ember halálát tudjuk megerősíteni, 27 ember semmilyen életjelet nem mutat, 40 pedig megsérült. Emellett van még néhány ember, akikkel elvesztettük a kapcsolatot” – mondta Yoshihide Suga. A kormányszóvivő közölte azt is, hogy több mint négyszáz embert sikerült kimenteni: közülük több tucatnyit helikopterrel hoztak le a hegyről.
A kitörés hevességét mutatja, hogy a vulkán csaknem 10 kilométer magas hamuoszlopot lövell ki magából. A mostani kitörés nem csak a hegyen tartózkodókat érte váratlanul: a japán meteorológiai szolgálat szerint nehéz lett volna előre megjósolni a történteket annak ellenére, hogy az elmúlt hetekben megszaporodtak a kisebb földrengések a térségben. Japánban jelenleg több mint 110 aktív tűzhányó van. A japán kormány mindenesetre bejelentette, hogy felülvizsgálja az eddigi megfigyelési rendszerét.