Tűzoltásba kezdett az FKF - erről ír a Magyar Nemzet. A napilap által feltárt visszásságok nyomán a közszolgáltató cég megszüntette a szabálytalan üzemanyag-támogatási rendszert, és elbocsátotta azt a hölgyet is, aki mostanáig egy személy szerint neki kreált kamu-pozícióban dolgozott. Közben folyamatosan küldik el a vállalat dolgozóit, Karácsony Gergely ígéreteivel ellentétben azonban továbbra sem a vezetőket rúgják ki, a pontos számokat illetően pedig titkolózik az FKF.
A francia Le Monde szerint a kínai elnök emberi jogi kritikát sem Szerbiában, sem Magyarországon nem kap majd. A témáról a Vezércikk vendégei is elmondták véleményüket.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.
Két hete a kormány azt kérte, hogy a kereskedők a régiós árakhoz igazodjanak – mondta Nagy Márton. A nemzetgazdasági miniszter közölte, a kereskedők eleget tettek a kérésnek.