Az energiaügyi miniszter rámutatott: Az új otthonfelújítási programban az 1990 végéig megépült családi házak szigetelésére, nyílászáró cseréjére, fűtéskorszerűsítésére lesz lehetőség.2024. május 17.
"Magyarország egy kihívásokkal teli időszakban tölti be az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét, célunk, hogy kulcsfontosságú területeken lépjünk előre" - jelentette ki Varga Mihály, miután Elisabeth Svantesson svéd pénzügyminiszterrel tárgyalt Brüsszelben.2024. május 14.
Nagy lehetőség Magyarország számára, hogy Peking meghívott bennünket, hogy részt vegyünk a kínai gazdaságban - erről Orbán Viktor beszélt tegnap. 2024. május 10.
Az infláció sikeres letörését követően 2024-ben a kormány újraindítja, 2025-ben pedig tovább emeli a gazdasági növekedés ütemét, azaz idén 2,5 százalékkal, jövőre pedig 4,1 százalékkal nőhet a magyar gazdaság. 2024. május 10.
A tájékoztatóban kiemelték, a költségvetés biztosítja a gazdaság újraindításához szükséges forrásokat, miközben a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához szükséges fedezetet is garantálja.2024. május 09.
Két hete a kormány azt kérte, hogy a kereskedők a régiós árakhoz igazodjanak – mondta Nagy Márton. A nemzetgazdasági miniszter közölte, a kereskedők eleget tettek a kérésnek. 2024. május 08.
Szijjártó Péter kifejtette: az Európai Unió folyamatosan veszít a versenyképességéből, ezért Magyarország azt veszi figyelembe, hogy mely gazdaság tud versenyképes lenni, és melyik gazdaság tud növekedni.2024. május 07.
Átlagosan 2-2 százalékkal csökkent a villamos energia és a földgáz végfelhasználói ára áprilisban az európai háztartások számára a finnországi VaasaETT adatai szerint.2024. május 06.
A költségvetés biztosítja az adócsökkentéshez szükséges forrásokat, az intézkedés a hiánycélt nem veszélyezteti - írta a pénzügyminiszter.2024. május 04.
A forint árfolyama csütörtök reggelre alig változott az euróval és a svájci frankkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben, a dollár ellenében viszont 0,3 százalékkal erősödött.2024. május 02.
A kormány célja, hogy idén 2,5 százalékos növekedést elérve újrainduljon, jövőre pedig 4,1 százalékos bővülést elérve magasabb fokozatba kapcsoljon.2024. április 30.
Pünkösd ünnepe arról szól, hogy Isten az Ő Lelkét adja nekünk, ez pedig csodálatos ajándék, amivel valóban be lehet töltekezni – olvasható többek között az Axióma elemző cikkében.
Fogunk még hozni gyárakat Gyulára - mondta az építési és közlekedési miniszter a Békés vármegyei fürdővárosban rendezett utcafórumon pénteken kora este.
Fegyveresek agyonlőttek három külföldi turistát és egy afgán állampolgárt az Afganisztán középső részén fekvő Bamiján tartományban pénteken - közölte a tálibok belügyminisztériuma.
Ha szükséges, akkor jogi úton kell véget vetni a politikai gyűlöletnek, hiszen Robert Fico lelövése óta nem csak a magyar, de több nyugat-európai kormányfő is sorra kapja az életveszélyes fenyegetéseket. A témában a Vezércikk vendégei is véleményt mondtak.
"A merénylőt szeretettel várják Magyarországon is." - ilyen és ehhez hasonló gyűlölet komment árasztotta el az internetet nem sokkal a Robert Fico szlovák miniszterelnök elleni fegyveres merénylet után. Az elemzői vitára ezúttal Deák Dániel valamint Nagy Attila Tibor érkezett a stúdióba.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.