Fontos hangsúlyozni, hogy a megállapodás egyelőre elvi, hiszen közvetlenül nem a szaktárca az illetékes, ugyanakkor mégis nagy súlyú. Megszületése annak köszönhető, hogy a cégpáros korrekt üzleti tervet tett le az asztalra. A végső szót természetesen a Dunaferr eszközeit tulajdonló és már szintén felszámolás alá került két társaság, a Dunarolling és a Duna Furnace felszámolója mondja ki.
A Dunarollingba a Dunaferr 2023 októberi eladására készülve a hengerművet szervezték ki, a Duna Furnace-ba a kohókat. Az új tulajdonos az indiai hátterű Liberty Steel lett, amely azonban nem teljesítette a vállalásait. Fizetési kötelezettségei egy részét - a bér-, illetve állásidő-fizetést - pedig az állam vette át. Több ezer dolgozó munkahelye került veszélybe.
A felszámolókat a Világgazdaság egyelőre nem érte el, mindazonáltal várható, hogy készek lesznek aláírni a Duferco-Minerfin párossal a termelés újraindításához szükséges bérleti szerződéseket, ha úgy látják, hogy a termelés újraindításával a pénzükhöz jutnak a Dunarolling és a Duna Furnace hitelezői.
A termelés alapanyaga, a vasérc tegnapi cikkünk szerint két ukrajnai bányából érkezne, ezek a jelenleg is ukrán ellenőrzés alatt lévő Poltava és a Krivih Rog térségben működnek. E bányák a Minerfin tulajdonában állnak. Havi 80-100 ezer tonnás tételről lenne szó. A vasérc vasúton érkezne, ahogyan korábban is, Záhonyon át. Ez azt is jelenti, hogy lassan készülődhet a záhonyi átrakó a régi-új feladatra a vasúti árufuvarozóval együtt.
Az ukrán vasúthálózatot nem érték olyan háborús károk a hírek szerint, amelyek a szállítás szempontjából kockázatot jelentenének. A dunaújvárosi acéltermelés pénzügy háttérről és a termékek értékesítéséről a Duferco gondoskodna.
A teljes cikk a Világgazdaság honlapján olvasható.
Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő / Világgazdaság