Az eseményt HírTV Facebook oldalán és a Youtube-on is élőben követhetik majd.
A sajtótájékoztató utáni elemzéshez pedig Boros Bánk Levente és Szikra Levente érkezik a HírTV stúdiójába.
Áldott, békés, boldog karácsonyt, valamint sikerekben és egészségben gazdag új esztendőt kívánt mindenkinek a miniszterelnök, majd együttérzését és fájdalmát fejezte ki a németországi terrortámadásban elhunyt és megsérült áldozatok családjainak. Hozzátette: az első az együttérzés, de azt is tudomásul kell venni, hogy van összefüggés a illegális migráció és a terrorizmus erősödése között. Ilyesmi korábban nem volt, és most már van – jegyezte meg Orbán Viktor. – A németekkel vagyunk – hangsúlyozta évzáró nemzetközi sajtótájékoztatóján a kormányfő.
Brüsszelben egybehangzóan sikeresnek értékelték Magyarország uniós elnökségét – számolt be a magyar elnökség eredményeiről. Kiemelte: több mint ezer tanácskozást tartottak, jelentős volt a befektetett munka és energia. Miután már egyszer vezetett elnökséget, Orbán Viktor azt tapasztalta, hogy ezúttal jóval több munkájuk volt. A kormányfő felidézte: száz körül volt a magyar jogalkotási dossziék száma az uniós elnökség alatt.
– Ilyen elszigeteltséget még nem láttam, itt volt a fél világ Magyarországon, az ország legnagyobb diplomáciai eseményét tartottuk, és a végén még az ellenfeleink is gratuláltak az elvégzett munka mennyisége és minősége kapcsán
– jegyezte meg a miniszterelnök.
A teljes cikket a Magyar Nemzet oldalán olvashatják, IDE KATTINTVA!
Fotó: Orbán Viktor miniszterelnök (k) évzáró nemzetközi sajtótájékoztatót tart a Karmelita kolostorban 2024. december 21-én. A kormányfő mellett Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter (b) és Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára (j). MTI/Máthé Zoltán