Hangsúlyozta: az MNB függetlenségét a jegybanktörvény és a hatályos uniós szabályrendszer garantálja, a monetáris politika kialakítása jegybanki feladat. A fenntartható gazdasági fejlődés és a kiszámítható gazdasági környezet érdekében ugyanakkor a jegybank együttműködik a kormánnyal, a hazai és nemzetközi szervezetekkel a felelősségi viszonyok kölcsönös tiszteletben tartása mellett - fogalmazott.
Varga Mihály kiemelte, hogy vezetése alatt az MNB a klasszikus jegybanki feladatok végrehajtását tekinti elsődlegesnek, ezzel összhangban mérsékelni fogja az ezeken kívüli tevékenységeket.
A pénzügyminiszter az ülésen bemutatta leendő jegybanki csapatának tagjaként Banai Péter Benőt, a Pénzügyiminisztérium államtitkárát, Kurali Zoltánt, az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatóját és Sipos-Tompa Leventét, a Magyar Fejlesztési Bank vezérigazgatóját, várható pozíciójukat ugyanakkor nem közölte.
Az Országgyűlés gazdasági bizottsága többségi szavazattal támogatta Varga Mihály jegybankelnöki kinevezését.
A pénzügyminiszter szerint elkötelezettsége a 3 százalékos inflációs cél fenntartása mellett világos és egyértelmű üzenet, amely segít rögzíteni a fogyasztók, a vállalkozások, valamint a pénz- és tőkepiaci szereplők várakozásait.
Varga Mihály a gazdaság állapotát értékelve egyebek mellett kifejtette: a magyar gazdaság stabil alapokon áll, az infláció a jegybank célsávján belül alakul, a folyó fizetési mérleg várhatóan a GDP 2 százalékának megfelelő többletet mutat idén. A lakosság, a vállalatok és a bankrendszer likviditása erős, a pénzügyi rendszer stabil - jelezte.
A 2025-ös növekedésnek alapot jelent az emelkedő fogyasztás, a bővülő lakossági hitelezés, az építőipar növekvő rendelésállománya, valamint az új feldolgozóipari kapacitások. A növekedéshez a monetáris politika a tartósan alacsony infláció és a pénzügyi stabilitás megőrzésével tud hozzájárulni - mondta.
A pénzügyminiszter hangsúlyozta: az árstabilitás biztosítása szempontjából kiemelten fontos a pénzügyi piacok és forint árfolyamának stabilitása. A gazdaság fenntartható növekedéséhez kiszámítható és stabil árfolyamra van szükség - szögezte le.
Vezetése alatt az MNB határozott választ fog adni az inflációs célt, a pénzügyi közvetítő rendszert, a pénzügyi stabilitást, illetve a fenntartható gazdasági fejlődést veszélyeztető kockázatokra - hangsúlyozta Varga Mihály.
Kiemelte azt is, hogy nagy hangsúlyt fektet majd az MNB gazdálkodási fegyelmére, és elkötelezett az intézmény működésének átláthatósága iránt. A jegybank működését transzparenciának és magas színvonalú szakmai munkának kell jellemeznie - fogalmazott.
A jegybank alapítványaival és ingatlanvagyonával kapcsolatos ellenzéki képviselői kérdésekre válaszolva Varga Mihály azt mondta: márciusi munkába lépése után fogják majd áttekinteni a helyzetet.
Fotó: Varga Mihály pénzügyminiszter felszólal jegybankelnökjelölti meghallgatásán az Országgyűlés gazdasági bizottságának ülésén az Országház Tisza Kálmán-termében 2024. december 16-án. MTI/Soós Lajos