2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Globál

Globál: Vera Jourová feladata a tagállamok támogatása lenne

Jogállamisági eljárás és Jourová-ügy - az első következik a másodikból, vagy fordítva? Míg Brüsszelben az uniós alapértékek miatt aggódnak, addig a magyar kormány szerint a migrációs válság miatt érik támadások hazánkat. Ezekről is szó volt az eheti Globál című műsorunkban.

  • Globál: Vera Jourová feladata a tagállamok támogatása lenne

 

A bizottság jelentésében szót emelt a sajtószabadság és a független igazságszolgáltatás állítólagos hiánya miatt, kritizálta a jogalkotási folyamat átláthatatlanságát és rámutatott, hogy gyengül a civil társadalom. A részleteket brüsszeli tudósítónktól, Zöldhegyi Katalin mondta el. 

Ezt követően Gantner Barnabás Kurucz Orsolyával, az Alapjogokért Központ projektvezető-helyettesével beszélgetett.

"A Lisszaboni alapszerződésben az van benne, hogy a jogállamiság egy alapérték. Az van a Lisszaboni alapszerződésben, hogy a 7-es cikkely az, ami foglalkozik a jogállamiság kérdésével. Pont ezzel van a baj. Kicsit ironikus, hogy Vera Jourová pont erre hivatkozik, mert a magyar kormánynak az egyik legnagyobb problémája a jelentéssel, hogy az Európai Bizottság megpróbálja megkerülni a szerződéseket (…) Az Európai Bizottság megpróbál új eszközöket létrehozni saját magának – ez az, amikor hatáskör bővítésről beszélünk. Nincs definiálva a jogállamiság, ezért csinálnak egy eszközt, annak ellenére, hogy nincs jogalapja ennek az egésznek, amivel majd elővehetik azokat a tagállamokat, amelyekről úgy gondolják nem felelnek meg a jogállamisági értékeknek."

- mondta az Alapjogokért Központ projektvezető-helyettese.

"Semmiféleképpen nem lehet minősíteni így egy tagállamot. Ő a „szerződések őre” pozícióra esküdött fel. (..) Neki egy érzelemmentes hozzáállást kell tanúsítania. Leginkább támogatnia kellene a tagállamokat abban, hogy az Európai Unió közös döntéseit végrehajtsák. Ezzel a személyeskedéssel egy olyan határt lépett át, amit eddig soha nem tapasztalt országunk. Éppen ezért a magyar kormány is egy olyan válaszlépést kezdeményezett, amit a magyar kormány részéről sem tapasztalhattunk eddig."

- fejtette ki Kurucz Orsolya.

Teljes adás:

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Globál - Az angolszász pénzbirodalom agóniája + videó

Globál - Az angolszász pénzbirodalom agóniája + videó

Donald Trump tarol az előválasztásokon! Ha ismét ő lesz az amerikai elnök kiebrudalják-e végre a pénzügyi háttérhatalmat az Egyesült Államokból? Erről is beszélgetett Boros Imre közgazdász és Bogár László közgazdász. Szerkesztő-műsorvezető: Virághalmy Sarolta.
Globál: Távozik hivatalából Victoria Nuland + videó

Globál: Távozik hivatalából Victoria Nuland + videó

Lemondott a kijevi Majdan zavargások főrendezőjének tartott Victoria Nuland, az Egyesült Államok külügyminiszter-helyettese. A történtekről Boros Imre és Bogár László közgazdászokkal beszélgettünk a Globálban.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!