2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Sissi zsiráfjától a biodómig

Következik:

Híradó 12:00

Globál

Globál: Kelet-Európa hatalmas piac Kína számára

Az elmúlt évben sok kritika érte Kínát és a közép-európai országok együttműködését, mert sokak szerint Kína meg akarja osztani az Európai Uniót - fogalmazott Goreczky Péter a Hír TV Globál című műsorában. A Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető elemzője hozzátette: idén már látszott, hogy mindkét fél igyekszik ezeket az aggályokat eloszlatni.

  • Globál: Kelet-Európa hatalmas piac Kína számára

Goreczky Péter kiemelte, a kínai miniszterelnök is hangsúlyozta, hogy a 16+1 kezdeményezés és együttműködés inkább kiegészíti Kína és az Európai Unió párbeszédét.

Utaltak arra is a találkozó résztvevői, hogy a 16+1 együttműködéssel támogatni akarják Kína és az EU között egy átfogó befektetési megállapodás megszületését

- fogalmazott.

Elég sok kritika érte Pekinget azzal kapcsolatban, hogy a gazdaságát nem tudja integrálni egy európai gazdaságba, mert más célok vezérlik. Gantner Barnabás ezzel kapcsolatos kérdésére, hogy egy ilyen megoldásnak lesz-e pozitív hatása mindkét fél számára Salát Gergely, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Kínai Tanszékének vezetője elmondta: két külön dologról van szó. Egyrészt készülőben van egy EU-Kína általános befektetési megállapodás, melynek kidolgozását 2020-ra ígérik. Ehhez minden egyes uniós tagországnak tartania kell magát.

Emellett vannak a konkrét megállapodások, melyek nagy része még csak papíron létezik. Ha a kínaiak konkrét beruházásokat akarnak itt létrehozni, akkor azoknak illeszkedniük kell az uniós keretrendszerhez.

Ezt igénylik is a kínaiak. Ők nem arra játszanak, hogy megosszák az EU-t és viszályt keltsenek. Számukra mi nem stratégiai riválisok, hanem egy hatalmas piac vagyunk. Nekik az a céljuk, hogy itt üzletet kössenek

- emelte ki.

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Globál – Megvan, mit akar a Nyugat Oroszországtól + videó

Globál – Megvan, mit akar a Nyugat Oroszországtól + videó

Oroszország javát – vagy inkább javait akarja a pénzügyi háttérhatalom, és úgy tűnik kitart emellett az elhatározása mellett még akkor is, ha ezzel az atomháború szélére sodorja a A részletekről beszélt Boros Imre, közgazdász és Bogár László közgazdász a Globalban. Vigyázat a nyugalom megzavarására alkalmas tények hangzanak majd el. Szerkesztő-műsorvezető: Virághalmy Sarolta.
Macron nem áll le - lehet, hogy tud valamit? + videó

Macron nem áll le - lehet, hogy tud valamit? + videó

Macron már megint beleállt Oroszországba, lehet hogy ő már tudja hogyan is alakul a háború után az új világrend? – erről beszélt a Globál extra műsorában a Videa-n Boros Imre és Bogár László. Vigyázat, adásunkban a nyugalom megzavarására alkalmas tények hangzanak majd el.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!