2023. 09. 24. Vasárnap Gellért, Mercédesz napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Európai Híradó 22:55

Globál

Globál: A törökök már építik a maguk Paks II. atomerőművét

A Globál Akkuyuban forgatott, ahol épül Törökország első atomerőműve. Ugyanolyan blokkok termelik majd itt az áramot hamarosan, mint amilyeneket Paksra is tervezett a Roszatom.

  • Globál: A törökök már építik a maguk Paks II. atomerőművét

Törökország az atomenergia mellett tette le voksát, 2025-től az Akkuyu atomerőmű fokozatosan elindul, a tervek szerint a török elektromos áramtermelés 10 százalékát biztosítja majd. Emellett oroszlánrészt vállal a török zöldítési folyamatban is, kiválthat számos jóval szennyezőbb szén és gázerőművet. Lehetőségünk volt bepillantást nyerni az atomerőmű építkezésére, amely azért is érdekes, mert az épülő Paks II Atomerőműben éppen ilyen blokkok termelik majd az áramot.

További témáink: 

  • Kormányválság után magyar miniszterelnöke lehet Szlovákiának. Lemondott Eduard Heger kormányfő, helyét szakértői kormány veheti át, amelynek fejeként Ódor Lajost, a Szlovák Központi Bank alelnökét jelölte ki az államfő.
  • A CPAC konferencián Martin Helme, az Észt Konzervatív Néppárt elnöke azt mondta, megérti Magyarország Ukrajnával kapcsolatos álláspontját, mert hazánk a saját jól megfontolt nemzeti érdekeit tartja szem előtt. Hozzátette azonban, hogy a magyar kormány álláspontját eltorzítják Észtországban. Az észt politikus kameránknak arról is beszélt, hogy a nyugati világ a teljes gazdasági és politikai összeomlás felé sodródik.
  • Ausztriában is nagyon kiszámíthatatlanná vált a politika, noha a tervek szerint csak jövőre tartanak választást. Harald Vilimsky az Osztrák Szabadságpárt európai parlamenti képviselője beszélt erről a CPAC konzervatív konferencián. A politikus szerint felborultak az erőviszonyok nyugati szomszédunknál, akár még az osztrák kommunisták is visszatérhetnek a nagypolitikába.

 Teljes adás: 

További epizódok

Globál: Egynapos háborúban dőlt el Karabah sorsa

Globál: Egynapos háborúban dőlt el Karabah sorsa

Berobbant a lőporos hordó a Kaukázusban. Az ukrán háború tombolása közepette vitték dűlőre az azeriek régi történelmi konfliktusukat az örményekkel. A Globálban Vasa Lászlóval, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatójával beszélgetünk a témáról. 2023. szeptember 23.
Globál: Ütések és rúgások a szlovákiai kampányban

Globál: Ütések és rúgások a szlovákiai kampányban

Pofonok és rúgások a szlovákiai választási kampány hajrájában. A világban aligha fordult elő, hogy egy volt miniszterelnök a kamerák kereszttüzében verekedjen össze egy volt belügyminiszterrel. Pozsonyban ezt is összehozták. 2023. szeptember 16.
Globál: Politika és a szélsőségek az Egyesült Államokban

Globál: Politika és a szélsőségek az Egyesült Államokban

Egy anarchista baloldali mozgalom 61 tagja ellen emelt vádat az atlantai ügyészség, egy bíró pedig a Capitolium elleni támadás egyik irányítójának tartott férfit ítélte 22 év börtönre annak ellenére, hogy nem is volt a helyszínen. 2023. szeptember 09.

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:30-kor műsorra kerülő Svenkben mostantól Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Januártól nem hétfő esténként, hanem vasárnap 19 órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét. Ez mostantól nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma lesz. Keddtől péntekig 21 órától gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A Karc FM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99

Kapcsolódó tartalmak

Globál: Leperegnek a vádak Donald Trumpról

Globál: Leperegnek a vádak Donald Trumpról

Nem ártanak Donald Trump népszerűségének a vádemelések. Az Amerikai Egyesült Államok korábbi elnökéről az Arizona államban tartózkodó Vajó Zoltánnal beszélgettünk.
Globál: Lángba borul a Fekete-tenger is

Globál: Lángba borul a Fekete-tenger is

Az oroszok és ukránok totális háborút hirdettek a tenger egészére. Az adásban többek között arra keressük a választ, hogy vajon milyen szabályok vonatkoznak a tengeri hadviselésre és miképpen szabályozzák a Boszporuszon való áthajózást?
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!