2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Napindító 07:30

Csörte

Csörte: A nagyotmondási verseny része, hogy ki tudja jobban megfenyegetni a jobboldali embereket

Nincsen oltás, kevés az oltópont, nem kell a kínai vakcina - nem éppen új kritikákat kapott a kormányfő tegnap a parlamentben. Közben megjelent az uniós javaslat az oltási igazolványra, minden tagállam maga dönti el, elfogadja-e a keleti vakcinákat. És nemzeti ünnep és magyar sajtó napja. Érdekes ötlettel állt elő a Momentum vezetője. Ezekről vitatkoztak egymással a Csörte vendégei, Gajdics Ottó újságíró, Gerő András történész, Nagy Ervin, a XXI. Század Intézet kutatója és Fodor Gábor, a Közép-európai Rendszerváltást Kutató Intézet alapítója.

  • Csörte: A nagyotmondási verseny része, hogy ki tudja jobban megfenyegetni a jobboldali embereket

„A jogállamisági kritériumoknak megfelel-e az, hogyha egy pártvezető vagy vezetőség arról beszél, hogy egy médiumnak a munkatársát vagy munkatársait eltiltaná a foglalkozásától úgy, hogy a politika direktben ezek szerint beleszól a média munkájába, miközben arról beszélnek, hogy ugye szabad sajtónak kell lennie minden országban?”

-        kérdezte M. Dobos Marianne.

„A nagyotmondási versenynek része az, hogy ki tudja jobban megfenyegetni a jobboldali vagy egyébként - ez szerintem még erősebb – másképpen gondolkodó, nem balliberális embereket”

-        válaszolta Nagy Ervin.

„Nincs olyan, hogy az a sajtószabadság, hogy az hangzik el, ami nekem tetszik”

-        reagált Fodor Gábor.

„Mi az, hogy Momentum? (…) Mi a politikai karaktere ennek a társaságnak? Segítsetek benne, mert egyszerűen nem látom”

-        jegyezte meg Gerő András.

„A momentumos gyereket beleszorította a Gyurcsány abba, hogy (…) „ehhez mit szólsz kishaver, erre lépjél valamit!”. És hát a Fegyőr meg lép, mert buta, mert nem veszi észre, hogy a Gyurcsánynak egyetlen jó megoldás van, hogyha ő ott kullog a legvégén, hogy a fiatalokat hagyja neki, a jópofi Gyurcsinak, aki elszórakozik a fiatalokkal. A Jakabnak meg ott vannak a vidéki suttyók – ahogy azt a Gyurcsány elképzeli - , szólítsa meg azokat ezzel a bunkó, kocsmai, hülye szöveggel, amit a Parlamentben nyom”

-        fejtette ki véleményét Gajdics Ottó.

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Napi aktuális – Vita a NatCon jelentőségéről + videó

Napi aktuális – Vita a NatCon jelentőségéről + videó

A Napi aktuálisban immár ma másodszor vendég volt Zila János elemző, Alapjogokért Központ és Szentiványi István külpolitikai szakértő, akikkel a "Vita a NatCon jelentőségéről" témában beszélgetett Velkovics Vilmos műsorvezető.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!