2024. 04. 24. Szerda György napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Híradó 18:30

Bayer show

Varga Mihály: A kormány legfőbb célja az áremelkedések mérséklése

A kormány legfőbb célja a következő időszakban, hogy mérsékelje az áremelkedéseket, és mindent megtegyen azért, hogy az infláció elkezdjen csökkenni - erről beszélt a pénzügyminiszter a Bayer show-ban. Varga Mihály azt is elmondta, hogy jelenleg is a jövő évi költségvetés újratervezésén dolgoznak, hiszen az elmúlt időszakban jelentősen megváltozott az inflációs helyzet.

  • Varga Mihály: A kormány legfőbb célja az áremelkedések mérséklése

Pezsgőt azért ne bontsunk annak hatására, hogy most a bizottság jóváhagy bizonyos kifizetéseket vagy elenged bizonyos megállapodásokat, ennek, kőkeményen a jövő évben be kell majd vasalni a pénzügyi lábát is, azaz le kell hívnunk a támogatásokat ahhoz, hogy a magyar gazdaság többletforráshoz tudjon jutni.

Mondta a pénzügyminiszter a Bayer Show-ban. Varga Mihály beszélt arról a hitelről is, melyet az Európa Unió vesz fel, hogy pénzt küldjön Ukrajnába. A miniszter úgy fogalmazott: szerinte nem érdemes részt venni közös uniós hitelkefelvételben.

HírTV

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!