Úgy tűnik, hogy az egyesült államoknak érdeke, hogy szítsa a feszültséget – mondta ifjabb Lomnici Zoltán a Bayer showban a háborús helyzettel kapcsolatban. Az alkotmányjogász elmondta, súlyos következményei lennének annak, ha hazánkat is belekevernék az orosz-ukrán konfliktusba. ifjabb Lomnici Zoltán arról is beszélt, hogy a magyar miniszterelnök mindig úgy cselekszik, ahogy Magyarország érdekeinek a legjobb.
A teljes beszélgetést ma 21 óra után láthatják a Bayer show-ban.
A francia Le Monde szerint a kínai elnök emberi jogi kritikát sem Szerbiában, sem Magyarországon nem kap majd. A témáról a Vezércikk vendégei is elmondták véleményüket.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.
A Bayer Show vendége volt Schmidt Mária, a Terror Háza múzeum főigazgatója, aki Magyar Péter anyák napjára szervezett tüntetéséről is elmondta véleményét.
Donáth Anna büszke arra, hogy az elmúlt öt évben Magyarország ellen dolgozott az Európai Parlamentben. De mit gondol erről Deutsch Tamás, a Fidesz-KDNP európai parlamenti listavezetője? Ez is kiderült a Bayer showban.