2024. 02. 29. Csütörtök Elemér napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Napindító 06:50

Kék hírek

Eltűnt villanyszerelők: vérfagyasztó részleteket árult el a kivégzésről É. Imre

A két villanyszerelő megölésével gyanúsított É. Imre állítólag a börtönben a cellatársának bevallotta, hogyan végzett a mosonmagyaróvári Mácsik Zoltánnal. Úgy tudni, a rabtárs a bíróságon is hajlandó elmondani, amit É. Imrétől megtudott. A gyanúsított eddig mindvégig tagadott.

  • Eltűnt villanyszerelők: vérfagyasztó részleteket árult el a kivégzésről É. Imre

Amit eddig tudni lehetett, hogy Mácsik Zoltán 2018-ban húsvétkor elindult, hogy találkozzon É. Imrével, aki komoly összeggel tartozott neki. Azóta senki nem látta, életjelet nem adott magáról, de a holtteste sem került elő. A vallomás szerint miután Mácsik és É. találkozott az abdai benzinkútnál, a győri vállalkozó a tanyájára csalta a villanyszerelőt. Ott megbízta, hogy a vízaknánál javítson meg neki valamit. Miközben Mácsik dolgozott, É. közvetlen közelről lelőtte áldozatát.

A tette után kutatni kezdett, hogy hol a pénz, amit nem sokkal korábban visszaadott a férfinak. Nekilátott eltakarítani a vérfürdő nyomait, ekkor azonban a vallomás szerint olyan válogatott szörnyűségeket tett, amiket kegyeleti okokból nem lehet közölni. Mivel a rettenetes ötletek nem vezettek eredményre, végül a férfi az aknában tüzet rakott, majd a maradványokat zsákokba rakta és a Rába folyóba dobta. A fegyvert is a vízbe dobta. Még arra is volt gondja, hogy az aknába meszet öntsön, hogy a rendőrök semmiféle maradványt ne találjanak.

„Sok mindent láttam és hallottam már a munkám során, de ez a hidegvérű brutalitás engem is megdöbbentett. Ami számomra azt üzeni, hogy a rabtárs igazat mondhatott, többek között az, hogy az aknában a rendőrök megtalálták Mácsik ruhájának egyik anyagszálát, ez pedig egybecseng a vallomással„ – közölte a Blikkel dr. Lichy József, a Mácsik család jogi képviselője.

Ripost

A HÍRTV RIASZTÁS CÍMŰ MŰSORÁNAK STÁBJA IS A TITKOK NYOMÁBA EREDT - RÉSZLETEK A VIDEÓBAN

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Vezércikk- L.Simon: A pokol legmélyebb bugyrában vannak az árulók + videó

Vezércikk- L.Simon: A pokol legmélyebb bugyrában vannak az árulók + videó

Pártalapításon dolgozik, és már az idei Európai Parlamenti választáson is indulna Magyar Péter, Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter volt férje. A férfi korábban a baloldali Partizán műsorában szállt bele páros lábbal a kormányba, akit csak sértett emberként tartanak számon a jobboldalon. A témában a Vezércikk vendégei L. Simon László, Deák Dániel és Gajdics Ottó is elmondták véleményüket.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Gyermekpornográf képeket terjesztett egy zalai férfi

Gyermekpornográf képeket terjesztett egy zalai férfi

Gyermekpornográfia miatt emeltek vádat egy vonyarcvashegyi férfi ellen, aki kisgyerekekről készült pornográf képeket osztott meg a világhálón - tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!