2024. 05. 08. Szerda Mihály napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 22:10

Kék hírek

28-an egy kisbuszban

Migránsokkal telezsúfolt gépkocsit állítottak meg a rendőrök az M1-esen, Nagyszentjánosnál. A járművet vezető szerb férfival szemben embercsempészés miatt indul eljárás.

  • 28-an egy kisbuszban

Az egyenruhások – a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság jelzése alapján – 2021. szeptember 27-én 3 óra 35 perckor az M1-es autópályán, Nagyszentjános térségében ellenőriztek egy szlovák rendszámú gépkocsit, amit egy 35 éves szerb férfi vezetett. Az autóban a sofőrön kívül további 28, magát afgán állampolgárnak valló férfi utazott. A külföldi utasok személyazonosságukat, valamint magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni, ezért – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz. A rendőrök a járművezetőt elfogták, előállítása a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra jelenleg folyamatban van. Ellene embercsempészés bűntettének gyanúja miatt eljárást indítanak.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Police.hu

Kép: Police.hu

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Az izraeli háború 215. napja tart + videó

Az izraeli háború 215. napja tart + videó

A Napi aktuálisban a következő témákról beszélgetett Breuer Péterrel, Közel-Kelet szakértő, a Heti TV tulajdonosával Velkovics Vilmos: az izraeli háború 215. napja, az USA szünetelteti az Izraelnek szánt fegyverek szállítását, Katar felszólította a nemzetközi közösséget, akadályozza meg a rafahi népirtást.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Reagált a rendőrség Magyar Péterék internet blokkolásos sztorijára

Reagált a rendőrség Magyar Péterék internet blokkolásos sztorijára

Magyar Péterék azt terjesztik a követőik között, hogy gyűléseik helyszínein a rendőrség munkatársai blokkolták az internetet és a mobilhálózat elérhetőségét. A rendőrség reagált: ez természetesen nem igaz, nem tettünk ilyet és nincs is ilyenről tudomásunk – írják a Police.hu-n.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!