2024. 06. 18. Kedd Arnold, Levente napja
Jelenleg a TV-ben:

Televíziós vásárlási műsorablak

Következik:

Tiltott absztraktok 11:00

Belföld

Varga Mihály: Az ország újjáépítése a polgári oldal feladata lett

Az ország újjáépítése "a szocializmus gyilkos pusztítása után" a polgári oldal feladata lett - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter Cinkotai János A Tripolisztól a Fehér Házig című könyvének - a szerző jelenlétében tartott - bemutatóján, Budapesten hétfőn.

  • Varga Mihály: Az ország újjáépítése a polgári oldal feladata lett

A tárcavezető az országépítés feladatáról úgy fogalmazott: "azért a miénk, mert a baloldal nemcsak a gazdasági válságkezelésében vallott kudarcot, azt sem ismerték fel, hogy ehhez kevés a gazdaság - ráadásul hibás - átalakítása".

Nem látták, hogy szabad nemzet nem létezhet öntudat nélkül, múltjának ismerete nélkül, az összetartozás érzése nélkül és a hit támogatása nélkül - folytatta. Mindezt visszaépíteni nem egy hét munkája, "bizton állíthatom viszont, ha sokan dolgozunk érte, ebben az értelemben is napról napra gazdagabbak leszünk" - mondta.

Varga Mihály szerint a történetmesélés reneszánszát éli, sőt, egyre nagyobb szerepe van az üzleti életben és a politikában is.

A jó történet tudást ad, inspirációt, és szórakoztató is. A jó történetek megérintenek és cselekvésre bírnak - fűzte hozzá.

A szerző életútját röviden ismertetve a könyvről azt mondta: egy különleges ember életútja, magával ragadó történet.

Cinkotai Jánost az inflációkutatás legismertebb szakemberének nevezte, külön rámutatva: előrejelzései az elmúlt 30 évben 97 százalékos valószínűséggel teljesültek.

Szólt arról is, hogy Cinkotai János Antall József felkérésére a kormány inflációval és az árak alakulásával foglalkozó főtanácsosa lett.

Boross Péter volt kormányfő arról beszélt: a szerző megérdemli, hogy ekkora érdeklődés, szeretet és tisztelet övezze könyvbemutatója alkalmából.

Ha valaki megérdemli, hogy rendkívül termékeny és mélyenszántó gondolatai megjelenjenek kiadásban, az Cinkotai János - tette hozzá.

A könyvről azt mondta: nemcsak szellemi érték, hanem erkölcsi tanulság is.

Trócsányi László, a könyvbemutatónak helyet adó Károli Gáspár Református Egyetem rektora Cinkotai János kivételes pályafutását méltatta.

Jelezte: az Angyalföldi városrészből - egykori nevén Tripoliszból - eljutott a Fehér Házig, ami nem könnyű dolog.

Olyan életutat tudhat maga mögött, hogy a legnagyobb szegénységből, a legnagyobb alázattal a szakmai csúcsra ért - tette hozzá.

Gazdag életpálya áll a szerző mögött - fogalmazott, nagyszerűnek nevezve a kötetet.

Veres András római katolikus püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke a szerzőt méltatva elmondta: a feltétel nélküli becsület, az igazság őszinte szeretete vezette életében.

Hozzátette: Cinkotai Jánost a hite, családi neveltetése, erkölcsi értékrendje szolgálatra kész életre irányította, de nem szolgalelkűségre, mert az erkölcsi érték fontosabb volt számára, mint amit kívántak tőle.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

KIM: Tovább erősödik a magyar szakképzési modell

KIM: Tovább erősödik a magyar szakképzési modell

A megújult magyar szakképzési rendszer eredményességét igazolja, hogy Európa-bajnoki ezüstérmesek vagyunk, és a nyolcadik osztály után legtöbben a szakképzést választják - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) kedden az MTI-vel.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!