Boross Péter búcsúbeszédében remek embernek és szellemes társalgónak nevezte Katona Tamást. A volt miniszterelnök azt mondta, volt politikustársa hűséggel és alázattal látta el munkáját.
– Akkor voltál külügyi államtitkár, amikor azért egész biztosan nem tudtuk, mit hoz a holnap, sejtettük a levegőben volt, hála Istennek elkésett az a bizonyos moszkvai puccs, amelyiknek esélye végig ott volt első esztendős kormányzásunk idején és akkor minden másképpen történik. Emlékezz arra is, mennyi gondot okozott nekünk, hogy a terrorrendszereket nem egyformán mérik Napnyugaton – jelentette ki Boross Péter.
Katona Tamás a rendszerváltás után két ciklusban is országgyűlési-képviselő volt, és évekig Budapest I. kerületének polgármesteri tisztségét is betöltötte. Bár történelem szakot sosem végzett, történészi tevékenységét is elismerték – szakmán belül és azon kívül is. Számos előadást tartott,és tévéműsorokban is szerepelt.
– Katona Tamás történészi életútjának első csodája az, ahogy az 1848–49-es forradalom és szabadságharc történészeként megörökítette a nevét. Azt hiszem, a téma választotta őt, és nem ő a témát – mondta az elhunytról Fodor Pál, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának főigazgatója.
A szertartást Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke vezette.
– Felelősségteljes értékítélet és kivételes intelligencia birtokosa volt. Az igazságosság és igényesség emblematikus alakja egy olyan korban, mikor az élők a holtakra irigykedtek. Származása, társadalmi helyzete, világnézetbeli felfogása senkit sem zárt ki köreiből, miközben mindenki felismerhette, hányadán is áll vele – tette hozzá Kozma Imre.
Temetésén több százan vettek részt. Katona Tamás 81 évet élt.