Trócsányi László leszögezte: olyan új szabályozás készül, amely védelmet nyújt majd az adósoknak, ugyanakkor a bankrendszer stabilitását sem fogja veszélyeztetni.
– Két-három fajta verzió is van, hogy x évenként – amiben különböző metódusokat lehet használni – csak átlátható, transzparens és az EU-irányelveknek is megfelelő módon kell ezeket rögzíteni, és ha kell, akkor természetesen visszaáll a régi rendszer. Nekünk érdekünk, hogy egy jól működő bankrendszer legyen. Félreértés ne essék, ez Magyarországnak az érdeke, ugyanakkor egy átlátható, tiszta viszonyt kell csinálni, és ezt – ha szabad így mondanom – a majdnem tíz évig tartó dolgot, úgy gondolom, minél hamarabb le kell zárnunk – mondta Trócsányi László.
Tekintsék meg az igazságügyi miniszterrel készült teljes interjút:
Van lehetőség egy lépésben forintosítani
A jegybank alelnöke szerint van lehetőség a devizahitelek egy lépésben történő forintosítására – az ügylet az elszámolással együtt 11-12 milliárd eurós devizaigényt jelenthet. Balog Ádám szerint ez erős nyomást jelenthet a forint árfolyamára, ezért a devizahitelek kivezetésében a Magyar Nemzeti Banknak is indokolt szerepet vállalnia. Az alelnök hozzátette: az MNB hamarosan bejelenti a devizahitelek kivezetéséhez szükséges intézkedéseket.