TÖBB MINT 700 EZREN VOLTAK AZ ÜNNEPI TŰZIJÁTÉKON
Több mint 700 ezer ember nézte minden idők legnagyobb Szent István napi ünnepségsorozatának fénypontját, a tűzijátékot - közölte a nemzeti ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs vezetője. Kovács Zoltán kiemelte: Biztonságosan és sikeresen lezajlott Európa legnagyobb tűzijátéka Budapesten. A 33 perces fényjátékot a Duna közepéről 80 bárkáról, pontonokról, illetve az Erzsébet-hídról és a Szabadság hídról lőtték fel, összesen 9528 vetőcsőből. A tölteteket a Margit hídtól a Petőfi hídig telepítették. A 40 ezer pirotechnikai effekt működéséhez 200 kilométernyi vezetéket fektettek le.
Folytatja munkáját az ünnep lebonyolításáért felelős operatív törzs
A hétvégén is folytatja munkáját az államalapítási ünnep biztonságos és zavartalan lebonyolításáért felelős operatív törzs - közölte a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár szombaton a Facebookon. Kovács Zoltán bejegyzésében hangsúlyozta, szombaton 16 helyszínen folytatódnak az augusztus 20-ai ünnepségsorozat programjai, amelyekre további sok tízezer látogatót várnak.
A kormány idén minden idők legnagyobb szabású, több napon át tartó Szent István-napi fesztiválját szervezte meg, amelynek rendezvényei vasárnapig tartanak.
Augusztus 20. hivatalos állami ünnep az államalapítás és az államalapító Szent István király emlékére.
Hír TV