Megismételte, Magyarország egyike annak a 35 országnak a világon, amely éves szinten 100 milliárd euró felett exportál, és komoly eredménynek nevezte a teljes foglalkoztatottság elérését. Ehhez - mint mondta - Veszprém megye is hozzájárult: az elmúlt öt évben 160 milliárd forint értékű új beruházással, amely 2900 új munkahelyet teremtett. Míg 2010 végén 13 százalékos volt a munkanélküliség a megyében, addig mára 1,1 százalékra csökkent, az ipari termelés pedig 2, 5 -szeresére nőtt ugyanebben az időszakban - mutatott rá.
Szijjártó Péter kitért arra is, hogy Németország Magyarország legfőbb kereskedelmi partnere, a két ország közötti kereskedelem tavaly meghaladta az 54 milliárd eurót, az idén az első fél évben pedig további 4 százalékkal bővült a magyar kivitel és 30 százalékkal javult a kereskedelmi mérleg Németországgal szemben. Az országban működő 6 ezer német vállalat 300 ezer magyar embernek ad munkát - jegyezte meg.
A Sennebogen-csoport 550 munkavállalót foglalkoztat Magyarországon, és a német vállalatok elégedettségét tükrözi, hogy 82 százalékuk újra itt fektetne be - tette hozzá Szijjártó Péter.
Walter Sennebogen, a TLC Kft. tulajdonosa elmondta, hogy a tervek szerint a jövő év végén kezdődik a termelés, a cégnél fém alkatrészeket hegesztenek majd, a német gyárban ezeket szerelik össze. A vállalat 1952-ben alakult, 1993-ban települt Magyarországra, itteni tevékenysége Tatabányán indult egy istállóban, bérelt eszközökkel, majd Balatonfüreden is megkezdték a termelést.
Michael Seiferling, a TLC Kft. ügyvezető igazgatója úgy fogalmazott, hogy az új gyár a megnövekedett keresletet hivatott kielégíteni, működése az egész régió számára jövedelmező lesz. Szedlák Attila, Litér polgármestere (Fidesz-KDNP) szerint az új létesítmény a gazdasági fellendülés ígéretét hordozza, általa új időszámítás kezdődik a település életében.
MTI