Vasárnap mindenkire szükség van, hogy határozottan ki tudjunk állni a béke mellett, illetve hogy döntsünk a főváros jövőjéről - mondta a kormánypártok fővárosi listavezetője. Szentkirályi Alexandra úgy fogalmazott, egy nagyon kiélezett verseny van jelenleg Budapest vezetéséért, vasárnap a változás irányába kell húzni az ikszet. A fővárosi listavezető hozzátette, azért járja a budapesti kerületeket, hogy elmondja, mindenkire szükség van a voksolás napján.
Elsőként arról kérdeztük Both Hunort, Georg Spöttlét és ifj. Lomnici Zoltánt, hogy vajon mit tehetünk olajügyben az ukrán zsarolás ellen, hiszen a kormány láthatóan kemény válaszlépésre szánta el magát.
A küldöttség élén a piros-fehér-zöld zászlót - az olimpiák történetében másodszor - két sportoló tartotta: Tóth Krisztián olimpiai bronzérmes cselgáncsozó és Böde-Bíró Blanka kézilabdázó.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.
A videózó férfi az estével kapcsolatban felidézte, hogy nemcsak Magyar Péter, hanem Radnai Márk, a Tisza Párt alelnöke is fenyegette, a szórakozóhelyen pedig azt követelte tőle, hogy fejezze be a felvételek készítését.
A kezdeményezés célja, hogy az országban, illetve a határon túli magyarok lakta területeken működő rászorulók élelmezésében segítő szervezetek liszthez jussanak.
A magyar soros elnökség tiszteletére bélyeget adott ki a Magyar Posta. Az Európai Unió elnökségi feladatait 2024. július 1-jétől december 31-ig Magyarország látja el, ennek a nemzetközi jelentőséggel bíró esemény tiszteletére bocsátotta ki a Magyar Posta az alkalmi bélyeget.