2024. 10. 01. Kedd Malvin napja
Jelenleg a TV-ben:

Szolgának születtek

Következik:

Híradó 12:00

Belföld

Szentkirályi Alexandra: a Fidesz-KDNP frakciója kedden három témában tesz javaslatot a Fővárosi Közgyűlésnek

A Fidesz-KDNP frakciója kedden három témában tesz javaslatot a Fővárosi Közgyűlésnek - írta a Fidesz budapesti elnöke keddi Facebook-bejegyzésében.

  • Szentkirályi Alexandra: a Fidesz-KDNP frakciója kedden három témában tesz javaslatot a Fővárosi Közgyűlésnek

Szentkirályi Alexandra a közösségi oldalán azt írta, hogy keddtől Budapesten az új megválasztott képviselőknek kell dolgozniuk a budapestiekért.

"Mi, a Fidesz-KDNP frakciója ezt is tesszük. Ma rögtön három témában teszünk javaslatot a közgyűlésnek" - fogalmazott a politikus, közölve, hogy első javaslatuk a rendről és a biztonságról szól.

Ismertetése szerint 2018-ban több mint 22 500 óra, 2019-ben mintegy 37 000 óra közös járőrszolgálatot teljesített a Fővárosi Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) és a BRFK, ezt Karácsonyék 2022 órára - azaz majdnem a huszadára csökkentették, és "ennek biztonságunkra, a város rendezettségére gyakorolt hatását mindannyian érezhetjük".

A Fidesz-KDNP frakciója azt javasolja, hogy a fővárosi rendészek és a rendőrség közös járőrözését növeljék a korábbi szintre, sőt a kiemelt pontokon teremtsék meg a 24 órás jelenlét lehetőségét.

"Vizsgálják meg, milyen jogkörökre és személyi állomány fejlesztésre van szükség, hogy Budapest utcái - különös tekintettel az aluljárókra - rendezettebbek és biztonságosabbak lehessenek" - tette hozzá.

A második javaslatuk - a bejegyzés szerint - a főváros egyik legnagyobb problémáját érinti: a hajléktalanság ügyét.

"Karácsony helyettese egy interjúban szólta el magát, miszerint a fővárosi önkormányzatnak fogalma sincs hány ember él hajléktalanságban Budapesten, miközben a probléma akkorára nőtt, hogy mára nincs olyan kerülete a fővárosnak, ahol ne lenne bárki számára érzékelhető" - írta Szentkirályi Alexandra.

Kiemelte, azt javasolják, hogy haladéktalanul mérjék fel a hajléktalanságban élő emberek helyzetét, vegyék számba, hány hajléktalan él az utcán és a főváros készítsen sürgős intézkedési tervet az ellátórendszer megerősítésére.

"Vonja be a témában érintett civil és segítő szervezeteket, egyházakat, hajléktalanszállókat és nappali melegedőket, hogy vissza tudjuk szorítani a közterületet életvitelszerűen használók számát" - fűzte hozzá.

A harmadik javaslatuk a város tisztaságáról és a városképről szól: "hiába vagyunk Európa és a világ egyik legszebb városa, ha a közterületeken szemétben kell gázolnunk" - fogalmazott.

A Fidesz-KDNP frakciója azt javasolja, hogy Karácsony Gergely szereltesse vissza mind a 3000 kukát, amelyeket négy éve távolítottak el, hiszen Budapest gyönyörű utcái és terei nem úszhatnak a szemétben.

"Láthatóan a budapestiek magukra vannak hagyva, miközben a szivárványkoalíció mindennapjai munka helyett háttéralkukról és pozícióharcokról szólnak. Ránk viszont számíthatnak a budapestiek. Mi azért dolgozunk, hogy Budapest a benne élőkről, rólunk és a közös dolgainkról szóljon" - zárta a bejegyzést Szentkirályi Alexandra.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!