Szanyi Tibor példaként említette a trafikpályázatot, az elektronikus útdíj bevezetését és a takarékszövetkezetek átszervezését – utóbbit bankrablásnak nevezte. Az ellenzéki politikus úgy gondolja, hogy a turistaházak felújításának terve is a szabadrablás része, mert a Magyar Természetjáró Szövetség elnöke, Garancsi István Orbán Viktor egyik kedvenc futballcsapata, a Videoton tulajdonosa.
„Ezt zsarnokságnak, és diktatúrának nevezzük. Fölmutatjuk a tételeket, amiket a demokráciadeficit fényében, ezek a ganéjok ellopnak. Ilyen egyszerű, ez a pont az i-n. Mit lopnak? Erre mondtam azt, hogy a zsarnokság nem öncélú, hanem a nép, az emberek javainak eltulajdonítása” – fogalmazott Szanyi Tibor.