2024. 05. 08. Szerda Mihály napja
Jelenleg a TV-ben:

Komment

Következik:

Híradó 19:00

Belföld

Schwezoff: Éreztem, hogy ki kell maradnom ebből

Indokolatlanul nagy, több száz millió forintos haszonra tett szert a Dohány utcai zsinagóga beléptető rendszerének előző üzemeltetője – közölte Magyarország élőben című műsorunkban Schwezoff Dávid, a Budapesti Zsidó Hitközség ügyvezető igazgatója.

Schwezoff kiemelte: a visszaélések kiszűrését nem segíti, ha meghívásos pályázat alapján választják ki a következő üzemeltetőt. „Én itt éreztem, hogy ki kell maradnom ebből a pályáztatási folyamatból, mert én azt gondolom, hogy nem egy meghívásos pályázat alapján kell kiválasztanunk egy ilyen jelentős projektben közreműködő céget. Hanem igenis többkörös, nyilvános pályázattal indulva, és utána lehet esetleg különféle szempontok alapján csoportosítani a beérkező pályázatokat” – fogalmazott a Budapesti Zsidó Hitközség ügyvezető igazgatója.

A Magyar Nemzet hozta nyilvánosságra, hogy a Dohány utcai beléptetőrendszer üzemeltetése során mintegy 200 millió forint tűnhetett el. Kunos Péter új pályázatot írt ki, amelyet egy, a Dohány utcai zsinagóga főrabbijához közel álló cég nyert el, annak ellenére, hogy a vállalkozást csak a pályázati kiírás után két nappal jegyezték be.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Reagált a rendőrség Magyar Péterék internet blokkolásos sztorijára

Reagált a rendőrség Magyar Péterék internet blokkolásos sztorijára

Magyar Péterék azt terjesztik a követőik között, hogy gyűléseik helyszínein a rendőrség munkatársai blokkolták az internetet és a mobilhálózat elérhetőségét. A rendőrség reagált: ez természetesen nem igaz, nem tettünk ilyet és nincs is ilyenről tudomásunk – írják a Police.hu-n.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!