A múlt héten hirdették ki az idei felsőoktatási ponthatárokat.
Az eredményeket országszerte pont váró rendezvényekkel ünnepelték a diákok.
Idén több mint 126 ezren felvételiztek, és közel 96 ezer hallgató jutott be valamelyik egyetemre vagy főiskolára. Ez a pozitív eredmény pedig a pedagógus-pályát is érintette - mutatott rá a Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
A kormány szerint ez a rekordméretű jelentkezési szám többek között az új életpálya modellnek köszönhető.
Július elején szavazta meg a magyar országgyűlés a rendeletet. Aminek eredményeképpen a tanárok átlagbére 800 ezer forintra nőhet, a heti óraszámuk ugyanakkor nem lehet több 24 óránál és egységesen 50 napra emelkedik a szabadságuk is.
A legnagyobb előrelépés pályakezdőknél lehet, ez érezhetően növelte az érdeklődést a pedagógus szakok iránt is
- erről pedig már a Belügyminisztérium államtitkára beszélt. Rétvári Bence hozzátette: az új törvény pedig abban is segíteni fog, hogy a jövőben többen maradjanak ezen a pályán.
Emlékeztetett: Brüsszel jelenleg 800 milliárd forinttal tartozik a magyar pedagógusoknak. Az államtitkár beszélt a tanártüntetésekről is. Szerinte az ellenzéki politikusok és aktivisták azok, akik politikai haszonszerzés céljában uszítanak. A pedagógusok többsége azonban nem állt be ezek mögé.